Alíz június végi szülinapja eddig mindig szép időt hozott. Ismét szerencsénk volt, mert piknikezést szerető család vagyunk és most is egy meglepetés kerti terítést szeretett volna. A fűben ülős kis családi szülinapra a kedvenc finomságaival készültem, elsősorban a kívül ropogós, belül szinte folyós, csupa csokis brownie tortával, tetején házi habbal, rózsákkal és gyümölcsökkel.
A "Találd ki, mennyire szeretlek!" mesét újra és újra elővesszük, kicsi koruktól ez volt a fő összebújós sorozatunk mindkét gyerekkel, és Alíznál még most is nagy kedvenc. A nyári szünetben minden reggel még köntösben megnézünk egy részt. A kis történetek végén mindig újabb és újabb módon próbálják megfogalmazni a nyuszik egymásnak, mennyire szeretik egymást, nagyon kedvesen igyekeznek túllicitálni a másikat.
Mivel megjelent pár kötet magyarul is, ez is ott volt az ajándékok között, mellette három levéllel, Albitól, Papától és tőlem, a saját gondolatainkkal arról, hogy mi mennyire szeretjük Őt. Már számolni sem lehetne, hányszor olvasta el, azt hiszem, sokáig meg fogja őrizni a borítékokat a sorainkkal.
Jó alkalom kínálkozott most arra is, hogy végre párnába varrjam a meséből készült keresztszemes hímzésemet, ami már várta a méltó helyét egy ideje.
A vágyott ajándékok között sikerült találnom a szülinapra pár különlegesen szép kerti eszközt is, igazi szép, csajos darabokat. Ezek közül a pasztellzöld zománc locsolónak örültünk legjobban, mert nagyon rég keresek igényes, szép darabot, ami nem csak 2 literes, nem babás, nem műanyag, és nincs tele fura mintákkal csak azért, mert gyerekeknek készült.
Megbeszéltük előre, hogy idén nem tartunk nagy gyerekzsúrt, de voltunk pizzázni, fagyizni, elmentünk fotózni, sütöttünk-főztünk, és Alíz lelkesedését látva sikerült nagyon nagy örömet szerezni neki, és ez a legfontosabb.
