2018. augusztus 30., csütörtök

Papírbabák / Paper Dolls



Ezeket a cuki öltöztetős babákat a Pinterestről nyomtattam.
Sokféle babamintát találhatunk a neten, hozzájuk illő ruhákkal, kalapokkal. Sőt, még papírbútorokból is válogathatunk bőven, ha van kedvünk naphosszat vagdosni az apró részleteket :)
Nekünk itt volt készen ez a nappali, szóval csak fel kellett öltöztetni a barátnőket és már indult is a játék :)











2018. augusztus 27., hétfő

Olvasás / Reading



Még az olvasásnál maradva....ha visszatekintek a nyárra, nem hiszem, hogy tudnék bárminek jobban örülni mint, hogy Albert ennyire szeret olvasni. Bármikor leül a választott történettel, ha épp nincs jobb dolga napközben. Vagy bekuckózik este a könyveivel a szobájába és nem egyszer előfordult, hogy mire felébredtünk reggel, már égett a szobájában a kislámpa...Olvas a kocsiban és mindig tesz könyvet a kirándulós hátizsákjába, ha útnak indulunk. Emellett néha felolvas a húgának, és szívesen hallgatja még azt is, ha mi olvasunk neki. 
Kicsi korától a játékok mellett leginkább a könyvek körül forogtak a gondolatai, még nem járt stabilan, de már kapaszkodott a kanapéba és lapozgatta a mesekönyveket a nagy ülőpárnán. Nem volt mindig könnyű, megszámlálhatatlan órát olvastam fel dínókról, rovarokról, és mondákat, meg mindenféle hihetetlen sztorikat, meséket, verseket. És ha kérte, ismételtem újra, meg újra a kedvenceket még akkor is, ha már lecsúsztam a fotelben az egésztől. :) 
De minden támogató pillanat megérte, amit erre áldoztunk, és hálával tartozunk a tanítónéninknek is. 
Már összekészítettük a nyári termés egy részét, mert nálunk be lehet vinni a kiolvasott könyveket a suliba megmutatni.
Nagyon büszke vagyok rá, és remélem, elkíséri majd élete során a könyvek szeretete.




2018. augusztus 25., szombat

A titkos kert / The secret Garden



Esténként minden nap felolvasok a vacsoraasztalnál.
A családi étkezéseink szigorú és jól beállt rendjében a vacsoraidő jelenti a szünidei napok nyugodt lekerekítését. Tanév közben sok a mesélnivaló a napi történésekről, de ilyenkor nyáron, mikor az egész napot együtt töltjük, már nagyon megszokták és igénylik a gyerekek, hogy a kezembe vegyem az olvasmányt. 
Ez a könyv még az enyém volt, kislánykorom egyik legmeghatározóbb emléke. Megőriztem és most előkerült, mikor a kisfiamnak válogattunk a nyári szünetre olvasnivalókat. Kacérkodott vele, hogy elkezdi önállóan, de mindig beelőzte egy másik könyv, mert ott motoszkált a kérdés, vajon ez nem túl "lányos"-e. :) Így megbeszéltük, hogy akkor elkezdem én, ez lesz a  soron következő felolvasás. És a hatása épp oly magával ragadó ma is...alig várják este, hogy hogy hallgassák a történet alakulását. <3 


"Némelykor, ha bent vagyok a kertben, és fölnézek a fák lombjai között az égre, az a furcsa érzésem támad, hogy boldog vagyok. Mintha valami szétfeszítené a mellem, és arra kényszerítene, hogy gyorsabban lélegezzem. A varázslat mindig szétfeszít, és a semmiből teremt valamit. Minden varázslatból van: a levelek, a fák, a virágok és a madarak, a borzok és a rókák, a mókusok és az emberek. Itt körülöttünk is varázslatnak kell lennie. A kertben, a kert minden zugában."

F. H. Burnett 
A titkos kert








2018. augusztus 21., kedd

Hétköznap az ezerarcú Bécsben / A weekday in Vienna of thousand faces



















Alíz a Stephansdomban


Tömve turistákkal



 Kávéházi hangulat









Ebben a házában komponálta Strauss a Denevért