Különleges napunk volt tegnap. Egy találkozó, aminek során vendégeket fogadtunk az otthonunkban. A vendégvárás persze nálunk nem ritka, de a mai találkozás rendhagyó volt abból a szempontból is, hogy bár már levélben tartottuk a kapcsolatot, személyesen most találkoztunk először.
Megismerkedtünk, gyorsan megtörtént a hangolódás és már kint is volt a felvevő az asztalon, mi pedig meséltünk. Az otthonunkról, magunkról, a kezdetekről.
Az otthonunk a mindenük. Itt élünk, szépítjük, szeretjük, megéltünk benne sok mindent, nehézségeket és csodákat, óvjuk, ápoljuk, gyökereket ad a gyerekeinknek, körbevesz bennünket. A hétköznapokban ez olyan....nem is tudom...."hétköznapi"....természetes. Nem mindig könnyű, de csinálni kell, mert ez a lényeg, mert fontos. Sokszor az embernek ideje sincs belegondolni, mennyi minden történt már ezek között a falak között, mennyit dolgoztunk érte, és hogyan jutottunk el idáig, hogy most már tényleg úgy érezzük, hogy igen, kész van, kiforrott, minden a helyén.
Nagyon érdekes élmény volt mindezt feleleveníteni, összefoglalni, nem csak gondolatokban, de szavakban is sorba rendezni, hogyan lett otthon a csupasz falakból. És mennyire jó érzés látni, hallgatni, ahogy a gyerekeink is megfogalmazzák, miért szeretik a szobájukat, a kertet, a sütik illatát vagy, hogy miért jó ide hazajönni. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése