2019. október 24., csütörtök

Az Év Kertje - Kis helyen / Garden of the Year Award


Mint azt már sokan tudjátok, a BBC Gardeners World magyarországi kiadása, a BBC Kertvilág magazin versenyt hirdetett Az Év Kertje címért. A három kategóriából én a "Kis helyen" díjért indultam. Reménykedtem, hogy talán megajándékozhatom Papát a szép nyereményekkel, köszönetem jeléül, a rengeteg munkáért és támogatásért, amivel mindig mellettem állt a kertünk szépítésében és vállvetve dolgoztunk az álmaink megvalósításán.

A minap pedig email érkezett.
A mi kis virágos konyhakertünk nyerte a szakmai zsűri első díját!
Nagyon örülök az elismerésnek, különösen, hogy az előkertet csak tavaly ősszel alakítottuk át, és egy teljesen friss koncepcióról, első tavaszi beültetésről van szó. 
A nevezéshez tartozó rövidke leírás a következő volt:

"Sorházi kertünkben a porta hátsó részétől elkülönülő előkertben hoztuk létre a vegyszermentes kis veteményesünket. A kiskert 40 m2, maga a beültethető felület 25 m2, de már az idén is több, mint 30 féle finomsággal ajándékozott meg bennünket. Mindent magunk hoztunk létre a férjemmel, a pihenőhelyül szolgáló, bontott ajtókból épített kis "Teaház" is az ő keze munkája. A rózsákkal, klemátiszokkal, levendulákkal, parasztkerti évelőkkel kombinált konyhakert klasszikus hangulatát régi anyagokkal és dekorációkkal igyekeztem teljessé tenni."

Engedjétek meg, hogy néhány friss fotóval köszönjem meg nektek a sok szeretetet, biztatást, kedves szót, és nem utolsó sorban a rengeteg szavazatot, amivel támogattatok ebben a versenyben. És bár a közönségdíjat nem én nyertem, egy gyönyörűségesen kialakított kert érdemelte meg ezt a címet.

Az alábbi őszi képek már nagyon a szezonvéget mutatják. Amit lehet betakarítottunk, a növények  egy része már a komposztot gazdagítja. Még szép cékla, mángold, póréhagyma, zeller termésre számíthatunk. De így is szeretem. A megdőlt, megfáradt növényekkel, a kegyelmet kapott, így túlburjánzott büdöskékkel. 

Tele vagyok tervekkel a következő szezonra, sokat tanultam és szívesen kipróbálok majd újdonságokat jövőre. Szeretettel várlak továbbra is benneteket. Tartsatok velem. :)





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése