2018. december 3., hétfő

Édenpont program 2018 december / 1.



Csak egy baj van ezekkel a kerti nyílt napos alkalmakkal. :))
Valahogy úgy tűnik mindig, hogy túl gyorsan elröppennek, de lehet, hogy csak azért, mert olyan jól érezzük magunkat a kertszerető vendégeinkkel. Ráadásul most talán még nagyobb volt a várakozás a látogatóink és a mi részünkről is, hiszen most először jöttünk össze ünnepi hangulatban, karácsonyra hangolódni. 
A nyáron megszokott menetrendet tartva, most is kültéri programot tartottunk, a tűz mellett, meleg italokkal melegítve kezünket-lelkünket. Az első igazán csípős decemberi délutánok egyike volt ez, de azt hiszem, amíg lelkes koncentrációban készültek a fahasáb angyalok, nem volt jelentősége a hőmérsékletnek, annyira dolgoztunk. :)
A  kaput még világosban nyitottuk és sötétben zártuk. Közben folyamatosan gyúltak a fények, lámpások és gyertyák, Papa táplálta a tűzkosarakat, míg én a vendégeink kérdéseire igyekeztem válaszolni.
A hosszú kézműves asztalt a hátsó teraszon állítottuk fel. Ilyenkor már egészen más a hangulat itt, mint nyáron. Eltűnnek a harsány színek, a virágok, cserepes növények, helyüket átveszi a sok természetes dekoráció, a finomabb, natúr színek. A kedvenc tárgyaim is más hangulatot kapnak így az ünnep előtt a kerti konyhában. Nagyon szeretem ezeket a színeket, és anyagokat, a kertnek ebben a sarkában még a karácsonyi díszítéshez sem használom a piros színt.
Nézzetek be hozzánk a fotókat lapozgatva.
Most hétvégén, Advent második vasárnapján ismét nyílik a kapu, idén utoljára.




























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése