2018. december 28., péntek

Citromos-mandulás keksz / Lemon-Almond Cookies



Levezetésnek egy kis citromos mandulás kekszet? :)

Először is a kekszek mellett a másik főszereplő a fotókon a két csillag, amit a gyerekek a saját kezükkel hímeztek karácsonyra. Hímzőkeretbe feszítve, illanó filctollal előrajzolva dolgoztak, majd a kész hímzést kitömtük és géppel összevarrtam. Örökké kedves emlék lesz a kezük munkája :)

Ez a finom, üde kis keksz nagyon jól illik mindenféle teához és én a délutáni kávéhoz is nagyon szeretem. Az az igazság, hogy nálunk karácsonykor sem megy a pukkadásig való túlzott habzsolás, tulajdonképpen nem eszünk többet, mint máskor. Annyival ünnepibb a menü, hogy azért több sütit sütünk, mint a hétköznapokon.  Igazán nem nagy dolog odafigyelni, hogy ne vigyük túlzásba az édességeket sem, a gyerekek sem azt látják, hogy az ünnep csak az evésről szól, ebbe nőttek bele. Természetesen folyamatosan tálalom a megszokott hagyományos karácsonyi finomságainkat, de nálunk pl. nincs egyszerre ötféle sütemény, inkább odafigyelek a változatosságra és, hogy az ünnepek alatt mindig süljön azért egy következő adag , ha már kiürült a sütis doboz. 

Citromos-mandulás keksz

22 dkg liszt
egy csipetnyi sütőpor és só
20 dkg cukor
20 dkg darált mandula
1 citrom reszelt héja
2 ek citromlé
2 kicsi tojás
150 gr puha vaj
pár dkg citronát (kandírozott citromkockák) vagy szeletelt mandula  a kekszek közepére

Összekeverem a száraz hozzávalókat, majd mehet bele a a citromhéj, citromlé, tojás és a vaj.
Összegyúrom, majd a kissé ragacsos masszánkból diónyi kis gömböket formálok, és sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom.
Tenyérrel kissé szétlapítom a gömböket, és a tetejükre pár kocka citronátot  nyomkodok. De citronát helyett használhatunk szeletelt mandulát is a díszítéshez.
180 fokra előmelegített sütőben 10-13 percig sütöm, figyelve, mert nem kell megbarnulnia.








2 megjegyzés:

  1. Kedves Modeszta! Először is köszönöm leveledet,olvastam,örülök ha kis dolgokkal is örömet szerezhetek.Most,hogy az ünnep elmúlt,és elmentek a gyerekek,van időm nézegetni.Nagyon vártam a szép képeket a karácsonyi díszítéseket.Ismét olyan mint gondoltam, ízléses, gyönyörű mint mindig.Kívánok még jó időtöltést, a szünetben.A jövő évre pedig,sok jó ötletet,(ne fogyj ki belőle soha),hogy akik szeretnek,még sokáig olvassák az oldalt. BUÉK! Szeretettel:Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is nagyon szép, boldog, egészséges új évet kívánunk az egész családnak! Köszönöm a kedves szavakat! :)

      Törlés