2017. szeptember 26., kedd

Kertnézőben program 2017 szeptember



Idén történt először, hogy őszi látogatásra is kinyitottuk a kertünket az érdeklődők előtt. Éppen 3 hónappal a nyári látogatás után, az őszi színekbe forduló kis portánkon töltöttünk el egy kellemes vasárnapot két tele csoportnyi kertbarát vendéggel. Hűvös, esős reggel után napközben szerencsénk volt az idővel, sőt délutánra még a nap is előbújt egy kis időre. Ismét szívmelengető érzés volt látni, hogy többen az ország legtávolabbi sarkaiból is elutaztak hozzánk erre a két órára. Nagyon jókedvű, nyitott társaságok jöttek össze. Nekünk, házigazdáknak is nagy élmény, mikor a közös érdeklődés ilyen oldott beszélgetésekhez, vidám pillanatokhoz vezet. Ilyen helyzetben az idő is nagyon gyorsan repül, de igyekeztünk a férjemmel mindenben megfelelni, hogy ne maradjon hiányérzet egyetlen távozó vendégben sem. 


Nagy örömünkre ismét sok kisgyermekes család látogatott el hozzánk. Hozzáteszem, ez a szervezőink szerint sem túl gyakori, és nagy öröm látni, mikor a kicsikkel együtt érkeznek a családok. Sőt, mi a sajátjainkkal is bevállaljuk ezeket az alkalmakat, és működik, úgyhogy a kertünk továbbra is gyerekbarát kert. :) 




Számomra ezeknek az alkalmaknak elengedhetetlen része a terítés és vendéglátás. 
A két csoport most egy napon jött, három órám volt arra, hogy mindent leszedjek, elmosogassak, új adagot süssek, új limonádét készítsek, újraterítsek, és megebédeljünk.  :)





 Van friss üldögélőnk! Kényelmes, imádom. Mindig ült rajra valaki. :)



A benti tök párnáink kint most csak dekorációként szolgáltak.







Előkert. Itt is, hátul is történtek kisebb átrendezések. Csak, hogy ne unjuk a dolgot. :)






Többen érdeklődtek arról, mennyi cserepes növényem is van, hirtelen erre nem is tudtam válaszolni. Azóta megszámoltam. 
Most éppen összesen 102 beültetésem van cserepekben, dézsákban, kosarakban, kádakban, fazekakban. :)


A kellemes, kissé hűvös időben végül nem volt szükség a takarókra.






Egy új pihenőhely a gömbkőrisek alatt. Festés után négyszemélyes lesz majd.






A tragacs rendületlenül bírja a strapát. 



Együtt a teraszon. 


Akik már ismerik a kertünket, észrevehették, hogy néhány dolgot átfestettünk.  Megújult a terasz és a Kerti lak. Az eperágyás is átkerült egy régi kádba. És egy nagy döntés után az elmúlt hetekben kb. 75  buxust vettünk ki a hátsó kertben és elbúcsúztunk tőlük. 


A levendula másodvirágzása. 


A paprikák és paradicsomok még vidáman teremnek.


Csodás nap volt, köszönjük mindenkinek!
Jövőre folytatjuk.


21 megjegyzés:

  1. Tyű, jól megkutyultad a kertet. Néhány képről elsőre azt sem tudtam, hol van. :) Rengeteg munka! És a kerti lakot lefestettétek? Annyira szép minden!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolhatod...Peti nagyon örült, mert az egész előtetőt le kellett cserélni a terasz fölött. Egyedül csinálta persze. Délnyugati terasz, egyszerűen megolvadt a tető a melegben. Kellett hozzá új faanyag is, úgyhogy átkentük az egészet, a Kerti laknak csak a terrakotta lazúros részeit. A gömbkőrisek alatt kialakult egy jó kis stabil árnyék az évek során, nyáron kiváló vacsorázóhely lesz, ezért az évfordulós padot elvittük az előkertbe és egy négyszemélyes kis asztalka lesz a kőrisek alatt. Most a képeken még csak két székkel. Megvan? :)))

      Törlés
  2. Jöttem ide is ámulatba esni :-) Olyan szép minden!! Most már azt is tudom hova lett a kerti pad. Jól bekódoltam mi hol van és ott nem asztal volt előtte. :-) A tetőcsere kellemes lehetett. Gratulálok Péternek..Neked pedig Péterhez. Aranykezű ember.
    A faházat megkérdezhetem mivel festettétek? Én egyenlőre az ajtót ablakokat kentem le, a házat "csak" lecsiszoltam. Nem tudom eldönteni mivel essek neki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Obi 2:1 zománcfestékkel, remélem, szépen bírni fogja, próbafestés már volt vele kültéren. Da majd kérdezz két év múlva is, a helyén van-e még a festék. :)))
      Áh, Peti egy kincs, nagy szerencsém van vele, mert tényleg nagyon szereti ezt csinálni. Sokszor még ő bíztat, hogy legyen csak két csoport egy nap, majd segít, vagy, hogy vállaljunk többet.

      Törlés
  3. Bevallom, egy ideig nem látogattam a blogodat,mert sokkolt ez a rendezettség, a rengeteg minden és az állandó kérdés,hogy mikor és hányan készítitek el mindezt? Mit csinálsz közben a gyerekek szólongatásával, kéréseivel?....:)
    Gratulálok!
    Ennyi emberre még a toilettet is meg tudjátok oldani? Bent a lakásban? Lehet takarítani utána-is.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A gyerekek az elsők, ez soha nem volt kérdés, soha nem érne annyit a kert, vagy a lakás, hogy őket "elhanyagoljuk". A kert van értünk, nem mi vagyunk a kertért, nagyon ügyelek rá, hogy szeressék, és ne legyen nekik nyűg, hogy mi felnőttek ezzel foglalkozunk. Ha szeretnének, ők is segíthetnek.
      Én szerencsés vagyok, ha lehet ilyet mondani, mert zenetanárként mindig csak fél napokat dolgoztam, és nem is minden nap.
      Aranyos vagy a toalett kérdésben, de végülis jogos, praktikus kérdés. :)))
      A Kertnézőben programnak van egy szabályzata, amit a szervezők nagyon jól összeállítottak, a házigazdák érdekében is többek között. Ezt minden vendég megkapja a látogatás előtt. Ebben pl. az is szerepel, hogy a házba nem lehet bemenni, toalett használatára nincs lehetőség. Vagy, hogy magát az épületet ne fotózzák, csak a kertre korlátozódjon a figyelem, és a netre sem kerülhet ki akármi....és még több egyszerű kis "szabály", kérés, amit végülis be lehet tartani abban a két órányi időben, ezt házigazdaként és kertlátogató vendégként is mondhatpm.
      Természetesn szükség esetén még senkit nem utasítottunk el, ha be kellett jönnie. :))
      Mamka, én mindig nagyon örülök, ha benézel hozzánk, gyere, szívesen látunk! <3

      Törlés
    2. Igen, tudom és ez látszik is,hogy a gyerekek az elsők. Azt hiszem azt nehéz elfogadnom,hogy nekem már nincsen ennyi energiám a szépítésre és segítségem sincsen. Pedig még annyi tervem van.:)
      Aha! Szóval van egy szabályzat! Ez NAGYON JÓ és praktius! Erről eddig nem tudtam. Tök jó!
      Köszönöm az invitálást, természetesen jövök,amikor tudok.
      Én is várlak téged hozzám.:)

      Törlés
  4. Imádtam minden képkockát:). Jó lehet ilyen kert tulajdonosának lenni! Máris van több kérdésem - ha nem tolakodó - főként a kert fenntartására vonatkozóan: jól emlékszem korábbi posztokból, hogy nincs öntözőrendszeretek? A locsolást így nem nehéz megoldani, nem tart sokáig egy-egy meleg nap reggelén v. estéjén? Vagy direkt úgy vannak a növények összeválogatva, hogy nem igazán igényelnek plusz locsolást csak extrém melegben? A másik kérdésem, hogy jól látom, hogy mindenütt van valamilyen "szegély", járda v. kőburkolat, ami a füvet a növényektől elválasztja? Gondolom, ez azért a fűnyírást jelentősen megkönnyíti. Mi most tartunk a kertünk "befejezésénél", bár tudjuk, hogy egy kert soha nincs készen, hisz élő, növekvő hely, de nagyjából eljutottunk oda, hogy megvan minden növény, ágyás, és most jönne a locsolás megoldása (nagyon gondolkozom, hogy legyen-e öntözőrendszer, mert napi másfél órát locsoltam nyáron), a szegély (iszonyatosan őrlődöm, hogy legyen v. ne - tetszik a vágott gyepszél, de állítólag nehéz rendben tartani), valamint a fű v. gyep. Jelenleg csak ezekben tudok gondolkodni a kerttel kapcsolatban:)). Nagy könnyebbség, hogy nálatok már "csak" a fenntartás van, tudom jól, az is mennyi munka - mi két kisgyerek mellett építettük fel ezt is nulláról, ahol most tartunk. Jajj, és amit múltkor említettél felülnézeti kert térkép - nagyon-nagyon jó ötlet, biztos sokan örülnénk:)! Szerintem nagyon jó út, amin vagytok, a kerttel, házzal, és főként a gyerekkel való törődéssel kapcsolatban, példamutató sokunknak, főleg, akik hasonló cipőben vagyunk, hasonló gondolkodással.

    VálaszTörlés
  5. Hát, bármikor nézegetem a képeidet, mindig elszontyolodom, hogy nekünk mikor lesz hasonló rend és átláthatóság.... :))) Odáig jutottunk, hogy elkészült a kerti teraszunk. De körülötte káosz minden fronton... Asszem továbbra is jövök ide, hogy életben tartsam a reményt... :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De drága vagy, nálunk is voltak reménytelenül hosszúnak tűnő alagutak. :)) Kicsinként, átgondolva kell haladni, ami megvan, azt rendben tartani, mindig hozzátenni valamennyit. Nagyon drukkolok nektek, szép lesz, és nem lesz mindig olyan nehéz, mint az elején!!

      Törlés
  6. Még az jutott eszembe, hogy olyan jó volna, ha egyszer olvashatnánk arról, hogy hogyan alakult ki a keretetek a kezdetektől, hogy találtátok ki, hogy milyen növények legyenek, stb., esetleg volt egy koncepció, és apránként vettétek meg a növényeket, és így épült fel, vagy mindig voltak megmentős növények itt-ott, és ezeknek próbáltatok helyet találni - nagy segítség lenne az ilyen kis zöldfülűeknek, mint jómagam:).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Annuc!

      Természetesen van több slagunk is, de csak kivételes esetben, nagyon ritkán veszem már elő locsoláshoz, inkább kannából locsolok, esővízzel.
      Végül, mire minden kialakult, csak egy kis füves terület maradt a kert közepén, ahhoz vettünk billegős szórófejet. Mi tudatosan nem telepítettünk öntözőrenszert. Eleinte, amíg kicsik voltak a növények, fiatalok a fák, én is ellocsolgattam másfél órákat slaggal nyári estéken. :)))
      Mióta beállt a kert, már jobban magára lehet hagyni, az évelős-bokros ágyásokat nem öntözöm minden nap. A vízigényes részeket, a konyhakertet, fűszerkertet, és a sok cserepest locsolom végig minden este.

      Igen, körbemegy a kerten a szilárd burkolatú járda, de nevezhetjük rollerpályának is. :) Így valóban nagyon kényelmes a fűnyírás, szépen szintbe van hozva. De ezt meg kell gondolni, nem minden kerte illeszkednek jól az ilyen jellegű utak. Lehet, hogy a miénkbe sem, de a gyerekekre gondoltunk elsősorban a készítésénél. :))) ÉS nekünk nagyon bevált!

      A felülnézeti rajzolmány egy 50 x 70 cm-es kézzel rajzolt térkép lesz. majd szólok, ha kész van. :D


      A kezdetekről van pár képünk, de be kellene digitalizálni...egyszer....valaha...:) De a lényeg, hogy nem csaptuk össze, nem alakítottuk ki egyszerre az ágyásokat, már csak azért sem, mert rengeteg "Mentesetek meg" növényt hordunk össze, ehhez idő kellett. De a végleges formája olyan lett, mint amilyennek elterveztem.

      Nagyon köszönöm a kedves szavaidat, sokat jelent nekem!
      További sok sikert, jó munkát a kertetekhez!

      Törlés
  7. ...gyönyörű, és egyrészt nagyon motiváló, másrészt az ember tényleg elszontyolodik, hogy ilyen, bárhogy is szeretné, nem kerül ki a keze alól... De persze nem adom fel én sem! :) Nektek pedig sokadszorra is nagy szeretettel gratulálok mindahhoz, amit létrehoztatok.
    Részemről az a kérdés lenne, mert azt hiszem, sehol nem olvastam - mennyi idő alatt tudtátok ilyenre alakítani?
    (és ha nem nagy kérés - ha egyszer lesz időd, leskiccelnéd a kert alaprajzát? én nem tudom belőni, mi hogyan és hol van... és jó lenne elképzelni. Amúgy maga a tervezés papíron születik meg először? vagy apránként, egymáshoz igazodva a kertrészek?) köszönöm előre is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, de semmiképp sem szabad elszontyolodni, nem mondom, hogy mindig könnyű, de ha már megvan a váza a dolognak az ember fejében, akkor csak idő és sok munka kell, de nem szabad megszakadni, saját tempóban, folyamatosan kell csinálni.
      A kerti képeimmel mindenképp arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy igenis lehet saját két kézzel, általános kertépítési árfekvéshez képest kevés pénzből olyan kertet csinálni, amiben örömünket leljük. Mi mindet leértékelve vettünk, a kiegészítőket, még a térkövet is, a növényeinket, mert vagy akciósak, vagy "Mentsetek meg" növények voltak. Szinte mindet a férjem épített.
      2003 végén költöztünk, az utána lévő években készült folyamatosan. De a gyerekek születése előtt már megvolt a nagyja. A kisfiam 9 éves lesz...azóta inkább a díszítgetés, kisebb változtatások, fenntartás maradtak.
      Lesz majd alaprajz, de azért az egy nagyobb munka, de igyekszem időt szakítani rá!
      Én nem tervezek papíron, hanem odaállok és nézem a kialakítandó területet, és...egyszerűen látom, milyen lesz. A színeket, magasságokat, elrendezést...megjelenik a lelki szemeim előtt. Ehhez igyekszem összeválogatni a növényeket, kiegészítőket. Az előkertet viszont papíron szerkesztettem, mert ott nagyon pontosan ki kellett rajzolni, hogy hogyan fussanak a buxus sövények, hogy az szabályos, szimmetrikus legyen. Aztán kimértük, berajzoltunk a földre is, és jöhetett az ültetés.
      :))

      Törlés
    2. Köszönöm szépen!!! :):):):)

      Törlés
    3. Ó, én is így tervezek, állok, bambulok, látok, aztán keresek hozzá.

      Törlés
    4. Nekem is így vált be. :)

      Törlés
  8. Névtelen30/9/17 21:20

    Kedves Modeszta!Nagyon jól éreztük magunkat,az unokahúgommal.Köszönjük!Kérte,hogy vigyek napsütést,(nem egy városban lakunk),és szép időnk lett.A képeket is örömmel nézem, de élőben látni,jobb volt.A húgomat teljesen lenyűgözte a kert,a dekoráció,és a kedves vendéglátás.Nem ismerte a blogodat,én meséltem róla.A dekorációk láttán,emlékeztünk a nagyinál töltött időkre.A bagolyvárban Alíz mesélt nekünk kicsit,nagyon kedves-közvetlen kislány.A süti nagyon fincsi volt,mi is megsütjük.Többen fényképeztek,nem tudom ki mennyit,de nevettünk otthon,még egy kép és 100 lett volna.Beszélgettük,hogy nyári kertet is megnéznénk,mivel más hangulatú.A "valamire csak jó lesz"tetszett?Picit kíváncsi vagyok.Köszönünk mindent!Szeretettel:Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Judit, már nagyon készülök írni, nem is tudom, hogy köszönjem meg!
      Igazán jólesett, hogy a látogatásra ajándékkal is készültél, azóta is nézegetjük, tapogatjuk, kint van a kis csomag az étkező komódján.
      Külön melengeti a szívemet, mikor ilyen szeretetteljes kézimunkát kapok, köszönöm neked is, a lányodnak is a kedvességet, nagyon szépek!! Meg fogok mindent őrizni.
      Ezek mellett annyira kedves vagy, hogy nekem szántál pár családi ereklyét is, a nagymama- dédimama keze által készült szépségeket is becsben fogom tartani.
      El sem tudom mondani, mennyire megtiszteltél vele, hogy rám bíztad ezeket a kincseket.
      Nem is tudom, mivel érdemeltem ki, igazán köszönünk mindent!
      A látogatás után igyekeztem átgondolni, vajon sikerült-e mindenkivel annyit beszélgetnem, amennyit szerettünk volna, de ha egyszer találkozunk nyári kertlátogatáson is, akkor biztosan folytatjuk! :))
      Addig is szeretettel látlak a továbbiakban is az oldalon!
      Modeszta

      Törlés
  9. Névtelen7/10/17 20:30

    Kedves Modeszta!Nagyon örülök hogy tetszett,tudom,hogy jó helyre került.Ilyet csak olyannak lehet adni,aki értékeli ezeket a dolgokat,és Te ilyen vagy.Amikor megtaláltam a blogot,örültem,hogy hasonlóan szeretünk díszíteni.Bízom benne,hogy sikerül találkoznunk nyáron is.Szép hétvégét!Szeretettel:Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is örülnék a találkozásnak Judit! :)
      Akkor addig még vár mindkettőnkre egy alapos karácsonyi díszítés! :))
      Viszont kívánok szép napokat!

      Törlés