A következőket nem szomorú bejegyzésnek, végképp nem panaszkodásnak szánom. :)
Volt időnk hozzászokni a helyzethez, és a buxus-kérdésben a számunkra legmegfelelőbb döntést meghozni.
Ami nem más, mint hogy megválunk a jó évtizede dédelgetett, nyírt és alakított, előkerti puszpángsövényektől is.
Az idei júniusi Édenpont kertlátogatás volt az utolsó hétvége, amíg még megtartottuk az előkertünket a régi formájában.
A múlt nyáron már kivettük a hátsó kertből az állományt, felszámoltuk a kb. 80-90 buxusból álló, fűszerkertet és rózsakertet szegélyező kis sövényeket.
Az szép, karakteres, szívünkhöz nagyon közel álló előkerti kép felszámolásának eldöntéséhez több idő kellett...
Az itt elültetett 152 kis buxust egy fuvarral hoztam haza annak idején az ötajtós Opelemmel, mind mentésre szoruló, narancssárga levelű kis növényke volt. Hittem benne, hogy ezt a tápanyaghiányt a megfelelő ültetés és gondozás hamar rendbe hozza, és így is lett. Bezöldültek, felfrissültek, gyönyörűen összenőttek, évi kétszeri metszéssel létrejött a vágyott formakertünk a ház előtt. Így éldegéltünk együtt nagy boldogságban jó 10 évig, amikor elért bennünket is a buxusvész.
Nem nyújtanám rőfösre a bejegyzést a fertőzés elemzésével, sokan ismerik a problémát, ami fél Európát is letarolta és Magyarországon is alapos munkát végez sajnos.
Mindenki a maga energiája és tűréshatára alapján küzd ellene...de azt is tudni kell, hogy vannak fertőzöttebb és kevésbé fertőzött területek. Nálunk, a Zsámbéki-medencében sajnos nagyon rossz a helyzet.
A saját tapasztalataimat a megkérdezett környékbeli szakemberek csak megerősíteni tudták...ez már nem lesz jobb. Annyit permetezni, amennyi a stabilitáshoz - helyesbítek- egyáltalán az állomány megtartáshoz szükséges, mi nem szeretnénk.
Én is folyamatosan figyeltem a növényeket, naponta ellenőriztem, megtettem, amit kell. De ez csak arra volt elég, hogy megállapítsam, többet kellene fújni, mint amennyit szeretnénk, sőt, amennyit ésszerű lenne.
Nem beszélve arról, ha nem kaptak azonnal permetet, volt, hogy már 1-2 nap haladékot sem adtak nekünk...
A buxusvész előtt egy vegyszermentes kertet ápoltunk, és számunkra ez a dolog nem ér ennyit.
Ezért nem vagyok szomorú, mert mindig is abban a szellemben alakítottuk Papával a portánkat, hogy a kert van értünk, a mi kényelmünkért, és nem mi akarunk megszakadni a kertért.
Kaptunk biztató szavakat is, hogy ne adjuk fel, kordában tartható ez megfelelő figyelemmel, kár lenne érte.
Kordában tartható, igen, de milyen áron? Nekünk ez nem fér bele. Ezért, amikor felülkerekedett bennem a várható megkönnyebbülés érzése, amit a váltás hozhat, akkor már el tudtam engedni a kis angol előkertemet. :)
Hogy mi lesz helyette? Az meglepetés. :) Már bőven benne vagyunk az újraépítés okozta lelkesedésben. :)
Itt jegyzem meg... a tujákat gondozó hobbikertészek sem nagyon dőlhetnek hátra a jövőben....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése