2016. július 31., vasárnap

Kerti dolgok / Gardening Things



Szerszámok. És tárgyak, amik a kerti munkák közben a segítségemre vannak, vagy gyakran a kezembe akadnak vagy csak jó rájuk nézni, mert történetük és hangulatuk, sőt néha még illatuk is van. Tárgyak. Régiek és újak egymás mellett. Vagyunk, akik szeretünk gyűjtögetni, és vannak, akik nem annyira. Én az előbbi kategóriába tartozom és a kerti dolgaimmal is úgy vagyok, hogy szívesen rendezgetem őket, jó, ha kéznél vannak és a praktikum mellett dekorációként is szolgálnak. Ezért egy részüket a teraszon tárolom. Először is, van egy kerti szekrényem a konyhában. :)


Benne a leggyakrabban használt szerszámokkal. (A többi a garázsban van,)


Itt tartom pl. a kinti kötényeket, a kesztyűket, térdvédőt, tavi hálót, néhány gyűjtögetett régiséget és a gyerekek szerszámait. Gyufát, mécsest, kiskést, cerkát, hogy ha hirtelen kell nyúlni ezekhez, kéznél legyenek.


Került bele egy saját eszkábálású fogas piacolt fogantyúkból és törött deszkából.



És néhány turizott, lomizott apróság.



 A terasz másik végében, a berendezés részeként kapott helyet a többi olyan tárgy, amit szintén napi szinten használok. A tárolási és dekorációs funkciót két felhajtható tetejű kis mosdószekrény, egy régi  üvegezett ajtó és egy gereblye látja el. Ezekre pakolásztam néhány hasznos és haszontalan dolgot, amikről szeretem, ha szem előtt vannak.



A nagy, 10 literes fazékban tartom a tavi halak eledelét, erre is minden este szükség van.


Szeretem a madzagokat. :)



Terítőnehezékek a kis zománc bögrében.



A keféket is szeretem. :)



Mióta így tárolom  a metszőollókat, fura, de elsőre megtalálom őket. :)




Ez a virágcserép tisztító kefe is jó kis találmány. :)








El sem tudom elképzelni, hogy mi lenne velem lomok és dekorálás nélkül. :)


4 megjegyzés:

  1. Én is megbecsülöm a "segítőimet", ezért könnyen megértelek téged,
    hogy szépen rendben tartod a kerti szerszámaidat is. :)

    Az erdei állatkákat is láttam a zsúron; aranyosak.

    VálaszTörlés
  2. :-) Nekünk is van hasonló szekrényünk a tornácon. És a madzagokat is szeretem. A fazék pedig... <3 Ugyanilyen volt a nagymamámnak. Évek óta keresem, de sehol nem találok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nálunk a legtöbb dolog odalett, ami a nagyszüleimé volt,főleg az ilyen hétköznapi használati tárgyak. Ilyen fazekakat Vácról szereztem, ha egyszer arra jársz...Tolerián antik. :)

      Törlés