2016. május 21., szombat

Virágok a fák alatt / Flowers under the Trees


A kertünkben áll két fa a fűben. 
 Az egyik hétéves múlt, a másik nemsokára hároméves lesz. A legkedvesebbek a szívünknek, mert ezek a gyermekeink fái, a születésükre ültettük őket. 
 Jól látható, kiemelt helyen állnak, követve és kiemelve a hátsó kert szimmetriáját. Emiatt is gondoltam úgy, hogy jól mutatna alattuk szép nyári színfoltként egy-egy virágos beültetés. 
Kicsit hasonlóak, hiszen összetartoznak, de ha megnézzük, látszik, hogy mégsem egyformák. :)
Liza is, Albi is kapott egy-egy kis kádat, régi locsolót, és így végre méltó helyre kerülhettek a buxus-állatkákat formázó ketrecek is , amik már sok éve vándorolnak a kertben. 



Alíz fája. Ide került a kisebb kád és egy kisebb locsoló, és természetesen övé a pillangós buxus. 







Albert fája, a macis buxussal. Ahogy nőnek majd a kis bokrok, le fogjuk csipkedni a túllógó hajtásokat. Ha minden igaz, lesz egy zöld pillangónk, és egy mackónk. 
(És egy mókusunk, ami most nem látszik, mert a háttérben áll a mi "évfordulós" padunk tövében.)







Már maga az ültetés élménye megérte, ami pont 10x tartott tovább a kicsi lánnyal, de túléltük. :)) Ha a növények is túlélik a gyerekek gondoskodását, remélem, szépen összenőnek majd és dúsan fognak virágozni.


12 megjegyzés:

  1. Ez mind a szemnek, mind a léleknek igazi oázis volt, csodálatos nézni, olvasni! :) fantasztikus kis alkotó csapat vagytok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jólesik, hogy így gondolod, köszönjük szépen! :)

      Törlés
  2. Jaj, de jól esett ez a bejegyzés most nekem! ♥

    VálaszTörlés
  3. Annyira nagyon szépek lettek ezek a kis kedves szigetek a kertetekben! Látom magam előtt a Lizivel való kertészkedést. :) Nálunk az öntözés a veszélyes program gyerekekkel. Viszem a 10 literes kannát, Julcsi fogja velem együtt, segít vinni. Így totyogunk végig a kerten és öntözünk egy órán keresztül. :)
    Honnan a csudából van neked ennyi bádog kádad? Én hiába nyitom ki a szemem bolhapiacokon, soha nem jön velem szembe egy sem.
    A buxus állatkák nagyon jók. Még nem is láttam ilyet soha.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem engedem, hogy a kannát segítsen vinni, nincs hozzá türelmem.:))))
      Van sajátja, így mindenki áztathatja a maga lábujját. :D
      Öt kádam van. Ez a két ovális, egy kerek és két szögletes. Plusz az apróságok. Egyelőre. :)

      Törlés
    2. Ja, állatkák. Ausztriából vannak, a Bauhausból, de már legalább 8 évesek...

      Törlés
  4. A segítségeddel biztosan jó kertészek lesznek a gyerekek.

    Az egyik legörömtelibb emlékem gyerekkoromból, amikor a
    kis barátnőm anyukája adott nekünk pár forintot, és elmehettünk
    barátnőmmel a kertészetbe virágokat vásárolni. Kaptunk a kert-
    jükben egy kis sarkot, ahol elültethettük a palántákat,
    ahogy a felnőttektől láttuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy szeretem, mikor ilyeneket írtok! :))

      Törlés
  5. Mesebeli hangulat! Nagyon kíváncsi vagyok a mintás bukszusokra, majdan :)

    VálaszTörlés
  6. Mesebeli hangulat! Nagyon kíváncsi vagyok a mintás bukszusokra, majdan :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Betiii :))
      A buxusra én is kíváncsi vagyok...

      Törlés