2015. december 31., csütörtök

Búcsú az Óévtől / Goodbye to Last Year



Biztosan sejthető volt, hogy a Lakás és Kertben nemrég megjelent kerti dekoros cikkbe nem feltétlenül a legfrissebb képek kerültek, erről a hó is árulkodott ugyebár. :) Hoztam hát így az év utolsó napjára néhányat a legújabb fotók közül is, amik lapzárta után készültek. 


Nagyon hálás vagyok a blog minden kedves olvasójának a biztatásért, érdeklődésért, a látogatásokért és szeretetért, amit tőletek kaptam idén! Ha tudnék, most írnék egy újévi verset! 
De inkább megmutatom, milyen lett a bringa a konyhaablak alatt és a bejárat környéke. :))
Kicsit szerényebb, mint az előző években, meg hát nem is nagyon más, mert csak cserélgetem a kiegészítők helyét minden évben. :)
 De ha nem bánjátok, jöjjön még utoljára egy kis téli piros, ezekkel a képekkel kívánok mindenkinek kreatív, örömökben és egészségben gazdag új évet! 
Szeretettel, Modeszta
















Ajándék / Gift



Két ünnep közt egy nagyszerű szülinapi meglepetéspartin jártunk.
Felnőtt buli volt, Budapest belvárosában, de elvittem Albit, amit persze nagyon élvezett. Ráadásképpen hazafelé bebarangoltuk kocsival a belvárost, kettesben (szó szerint sebességügyileg is kettesben, ami ritka :)) gurultunk az Andrássyn és oda-vissza a körutakon, gyönyörködtünk a belváros fényeiben.
Az ünnepeltnek, A.-nak ezt a madaras szívet hímeztem, amit keretbe foglaltam, hogy mutatósabb legyen. Boldog szülinapot Kedves, örülök, hogy ismerhetlek! 
Vigyázzon rád ez a madárka is ezentúl. :)





2015. december 30., szerda

Karácsonyfadísz cserebere / Christmas Ornament Exchange



Remélem, még nem engedtétek el a karácsonyi hangulatot! :)
Hoztam néhány karácsonyi szépséget, amelyeket ajándékba kaptunk és adtunk.
Ugyanis idén is részt vettem a Tubaroza által szervezett karácsonyfadísz csereberében, méghozzá "Fehérek és ekrü" kategóriában.
A karácsonyfát én készítettem a lányoknak, egyet megtartottam magunknak is, így meg tudom mutatni a többi között. A talpa kis fa cérnaspulniból készült, gondolva arra, hogy  minden megajándékozott szeret varrni. :)
És nézzétek, micsoda gyönyörűségeket kaptam cserébe! Izgatottan bontogattuk a gyerekekkel, mindhárman nagy örömet csempésztetek az ünnepbe, Lányok! Köszönjük Éva, Barbara és Laura! <3
És külön köszönet Virinek a szervezésért!






2015. december 27., vasárnap

Alíz karácsonya / Aliz' Christmas



Ígértem, hogy megmutatom a kislányunk szobáját is, milyen is az ünnepben. Régi és új tárgyak, kézzel készült figurák és párnák. Szívemnek kedves színek, egy kicsi karácsonyfa és a legfontosabb: Alíz  öröme! Esténként, fürdés előtt beül a szobájába egyedül, nézi a fát és énekelget. :))


Idén készítettem ezeket a Tilda karácsonyfákat az új könyvből.


 Korona az első születésnapjáról...gyűlnek az emlékek. :)



Lizi most két és fél éves és már jó ideje nagy ágyon alszik. Az alsó részen egy leesésgátlóval,(az ágytakaró alatt), felül pedig az odatolt fotellel, biztonságban.


Részletek. Szeretem!



 Emlékeztek még a férfi ingekből varrt szívgirlandra?


Az elefántot szintén az első szülinapjára varrtam.


 A cukrászda. Folyamatosan bővül, majd megmutatom külön bejegyzésben, közelebbről.


Idén karácsonykor egy jóságos angyal is koccant az ablakunkon, akit Sanyinak hívnak.:))) Extra gondos csomagolással hozta Zsuzsiangyal párnáját, Fehér Levendula felirattal. :))) Tavaly is repült erre, ő hozta a képkeretbe a fa lovacskákat karácsonyra. :))


Nemez Lizi. 
Bogyó babái műhelyéből.



 Az első hógömbünk. :) Csodaszép hóeséssel, mikor megláttam, tudtam, hogy befogadjuk.


A fenyőcske kicsit már elfáradt, hiszen hetek óta itt áll.



A vaterázott, egykor csúnya sötétbarna bölcső saját festés.
Ma már játéktárolóként funkcionál.


A másik fotel az ablak alatt, saját kötésű gyapjú párnákkal.
Kilátással a Papi kerti ruhaszárítójára. :))



Ööö, igen, az ott egy mikró. :)))
Már nem nagyon van rá szükség, nemsokára kikerül a szobából.
(Alacsony a vérnyomásom és éjjel messze van a konyha. :)))


Szintén karácsonyi ajándék volt a kisasszonynak a zokni rendszerező doboz.


Tavaly pedig ez a majd' 70 éves babakocsi. 


Az ágy melletti fotelből nézve...


Az angyal.
Nosztalgia kacatok boltjából.


Köszönöm, hogy benéztetek hozzánk, remélem, egyetértetek velem, hogy ha úgy adódik, a karácsonynak nem kell feltétlenül piros-fehérnek lennie. :)