2015. szeptember 8., kedd

A matek szütyő / Math Bag



Nem könnyű dolog egy iskolát kezdő gyermeket kézzel készült apróságokkal útnak indítani, támogatandó Őt a nagybetűs életben az otthon melegével. Végtére is mégsem horgolhatok könyvborítókat ugye. :)) 
Ám, amikor az első szülői értekezleten a tanító néni kérte, hogy vigyünk be egy textil szütyőt a matematika apróságoknak, már tudtam, hogy eljött az én időm. :) Ma készült el ez a kis táska, holnap már be is költözik az osztályterembe.





Igyekeznem kellett, hogy időben kész legyen, de nagyon szerettem volna ilyen centiméteres pamut szalagot beszerezni hozzá és ezzel díszíteni. Ezért külön köszönet a Gombolda webáruháznak a gyorsaságért és segítőkészségért! 
A tanító néni azt is kérte, hogy minden könyvbe ragasszunk valamilyen szalagot könyvjelzőnek, megkönnyítendő az órai munkát. Így a matematika könyvbe és munkafüzetbe is bekerültek a centiméterek.


 De gomboldás szalag került pl. a német könyvekbe (házas) és a környezetismeretbe is (almás).
Varrás órájuk nem lesz, így az előtérben látható szalag az enyém lett, mert otthagyni semmiképp nem lehetett. :)


A matek és én. Ma egész jó barátok lettünk. :) 
Remélem Albertnél ez egy hosszú barátság kezdete lesz ezzel a tantárggyal.


14 megjegyzés:

  1. Abban teljesen biztos vagyok, hogy Albinak van a legszuperebb matek-tatyója az egész suliban! :) Juj, ez milyen izgi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Illik a Darth Waderes mappához. :D
      Nem baj, majd, ha kinövi lehet az Alízé. A monogramjuk ugyanaz. :)))

      Törlés
  2. Egy ilyen kis szütyővel talán én is megkedvelném a matematikát. Meghajlok a kreativitásod előtt. :) Fantasztikus a kép, ahol a tükörben látszik ahogy fotózol. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi, észrevetted? :))
      Most még én is élvezem a matek házi követését. :) Egy ideig.

      Törlés
  3. Lehet, hogy én azért nem szerettem a matekot, mert nem volt ilyen szütyőm? :-D És miért nem lehet könyvborítókat horgolni? ;-)
    Az ötletet "mentettem", jövőre nekünk is jól jön majd... Addig pedig csak szorgosan mutasd nekünk a szebbnél szebb "modesztaságokat"! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én nem tudom, miért nem szeretettem a matekot, de szütyőm nem volt, az biztos. :))))
      Köszi Bettus!

      Törlés
  4. Nagyon szuper lett ez a kis táska! Hirtelen azt hittem igazi centi van rajta...:o) De aztán olvastam, hogy honnan szerezted be :o) Köszi az oldalt! Fantasztikus jó dolgok vannak itt...igazi kincsek!
    Technika órára nem kérnek ilyen zsákot?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jó kis bolt, érdemes nézelődni az oldalán.
      Technikára papír doboz kellett. Legalább volt valami, amivel simán kész lettem időre. :))

      Törlés
  5. Modeszta! Ez fantasztikusan jól sikerült! Gratula!
    És a szalagok... <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ildikó, Tőled különösen jóleső elismerés, köszönöm! :))

      Törlés
  6. Szuper kis tatyó lett ez is, mint minden munkád!! Annak idején én is hasonlóval indítottam útnak az enyémet, csak nálunk dobozt kértek. Szépen bevontam anyaggal és a doboz tetejére ragasztottam a hímzést. Olyan jó volt, hogy mindig lehetett valami saját készítésű dologgal előállni míg kicsi volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Szilvi, tényleg olyan jó...
      Mi lesz velem, ha megnőnek? :))) Erről mesélnek mások olyasmiket, hogy lesz időm magamra? :)))))

      Törlés
  7. Igen lesz időd ez kétségkívül nagy pozitívum, és nálatok lehet, hogy Alíz is megszereti majd ezt a bütykölősdit csinálhatjátok majd együtt. (nagy sóhaj)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már gondolkodom, mikorra lőjem be ügyesen az első kis varrógép bevezetését. :))
      Tetszik, hogy lehet olyat kapni, ahol tűvédőben megy a tű, nem fér alá az ujjacska, csak az anyag.

      Törlés