Kíváncsi lennék, ki-hogy áll mára a kenyér üggyel.
Mostanra mindenkinél kialakult már a rutin, gondolom. Láthattuk a neten, a fél országnak megvolt az első saját kenyér, de követték-e újabbak?
Eddig is rendszeresen sütöttetek? Vagy most tanultatok bele?
Boltit vásároltok továbbra is, vagy át tudtatok állni teljesen a házira? Élvezitek a tésztával való bíbelődést, vagy legszívesebben kivágnátok néha az ablakon?
Én a magam részéről nem voltam egy elhivatott kenyérsütő asszonyság, viszont amióta itthon maradtak a gyerekek, egyszer sem voltunk bevásárolni a megszokott módon, vagyis leginkább sehogy.
Igyekszem változatosan sütni a pékárut, Kisebb méretű kenyereket, bucikat, zsemléket, kalácsokat készítek, inkább gyakrabban.
Volt több szuperjónak titulált kenyerem, a " mától kezdve lehet ilyen minden nap" kategória, a család szerint. Aztán volt olyan cipócska, amit ugyan mindenki szó nélkül megevett, de szerintem még a "fúbazz"....besorolás is kegyelem volt neki.
A különböző teljes kiőrlésű és barna lisztek beszerzése gondot okoz, de a család végülis nem bánja, én meg elevezgetek amúgy is kevesebb kenyérrel. Vannak napok, mikor nem is eszem egyáltalán ilyesmit, máskor sem.
Az itthonlétben határozottan az az érzésem, hogy mindenki többet eszik, mint szokott. De legalább kevesebbet is mozog.
Nos, én mindig jóban voltam a konyhával, de azért néha szoktam álmodozni az ebéd egyéb praktikus megoldásairól, aminek elkészítéséhez nekem nincs közöm. De egy nap alatt kialszom a téveszméket, és odaállok megint. Újra, meg újra, minden nap.
Többször előfordult, hogy mikor reggel lefolytam a lépcsőn a nem túl magas vérnyomásommal, első kézmozdulatom a kötény felvétele volt, aztán pár perc kóma után rájöttem, hogy nem jó, hisz még pizsamában vagyok
Hát így valahogy....
Kiflit pl. nem szoktam sütni. Mire elhatároztam ezt a mait, addigra elfelejtettem kivenni a friss élesztőt a fagyasztóból, de szárítottal is nagyon jó lett.