2018. november 25., vasárnap

A tizedik születésnap / 10th Birthday



Hogyan rohant el így ez a 10 év? :))
Megnőtt ez a kicsi ember, gyorsan és szépen, és a különleges, klassz kisfiúból még különlegesebb, még klasszabb nagyfiú lett. Végtelenül büszkék vagyunk Albertre, csodás ajándékként éltük meg ezt az évtizedet együtt vele. 
Ami az idei ünneplést illeti, külön hálásak vagyunk neki, hogy simán belement a variálásba, ugyanis a szülinapját elvileg december első hétvégéjén tartjuk. 
Amikor kiderült, hogy lenne igény egy újabb édenpontos kertlátogatási időpont nyitására jövő hétvégére, ő volt az első, akivel megbeszéltük, hogy kettéválasztanánk a haverokkal tartandó és a családi szülinapot és a partit egy héttel előrébb hoznánk a srácokkal.
Így hát tegnapra meghívta a barátait és összedobtunk együtt mindannyian egy nagyon jól sikerült kis bulit. Jurassic World szülinapot szeretett volna, úgyhogy egész héten csak tervezgettem, nyomtattam, ragasztottam, az előkészületeket meglepiként egyedül intéztem. Szombat délután a terítésbe már ő is szeretett volna beszállni és nagyon élveztük a vendégváró asztal elkészítését együtt. 

Természetesen az egyik legfontosabb eleme a szülinapnak, hogy a pocakok jól legyenek tartva, de annyira jó fejek voltak a gyerekek, élvezettel jártak rá az asztalra, mindent értékeltek, nagyon örültek minden apró részletnek a dekorációt illetően is. 

Nem szépítem, sokkal könnyebb nyári partit szervezni, a kert alapvetően nagy segítség a lebonyolításban, de azért ezt is megoldottuk. Ha szeretnétek, írok még róla, hogyan sikerült üresjárat nélkül, élvezetesen, folyamatosan mozgásban tartva levezényelni a benti murit 25 m2-en úgy, hogy senki ne unatkozzon, de mégis kellőképpen lefáradjanak a kölkök, majd minden és mindenki épségben zárja az estét :)))
De először jöjjenek az asztal képei.
































2018. november 23., péntek

Ősz a nappalinkban / Autumn in our Living Room



Ma még békés őszi csend ül a nappalinkban. Holnap aztán egy csapásra Jurassic World party-helyszín lesz a lakásunkból :)
Ha pedig túléljük, ahogy átdübörögnek rajtunk a dínók, már jöhet is az adventi hangolódás, nekikezdek a ház ünneplőbe öltöztetésének.
Változás változás hátán, de én így szeretem. :)








2018. november 16., péntek

A Fogtündér / The Tooth Fairy



A héten ismét meglátogatott bennünket a Fogtündér.
Nálunk ez úgy van, hogy annak idején még a kisfiamnak varrtam az első fogvesztés tiszteletére ezt  a saját kis Fogtündért, amit kitettünk az ágya mellé, az ablak közelébe éjszakára. Hogy lássa az igazi Fogtündér, hogy nagy dolog történt nálunk itt egy kisgyerek várja Őt éjjel. Errefelé olyan tündér jár, aki valami kis apróságot hoz az elvesztett fogacska tiszteletére, amit éjjel csempész be a tündérbabánk táskájába.
Ezért készült a táska, abba kerül este a szép kis dobozkában a fog és reggelre az ajándék.
Bármilyen hihetetlen, már a kicsi lányunk van soron. Ötévesen máris foghíjas Egérke lett belőle, amire végtelenül büszke.  Így hát túl vagyunk az első ilyen örömteli reggelen, sőt napok kérdése, és úgy tűnik, újra az ágya mellé ülhet a tündér a következő körre :)








2018. november 14., szerda

A lámpás / The Lantern

Évente egy nagy méretű lámpás a szezon kezdetén...
Meg lehetne fogadni, hogy leállok, minek annyi, de hát miért is tennék magammal ilyen csúfságot, mikor már így is annyira embert próbáló a döntés, melyik legyen az az egy darab az újonnan kaphatóak közül. :) 
Cselesek ám ezek az Aldiék, minden évben más fazonú lámpásokkal zörgetik a háziasszonyok lelkét, egyszerre többfélével is.
Az idei kínálat már a boltokban. A mi idei szépségünk pedig már itthon. :)





2018. november 11., vasárnap