2017. április 9., vasárnap

Bimbók és virágok / Buds and Blooms



Végre olyan húsvétunk lesz, amit nagyon szeretek. Ami a gyermekkoromra és a nagymamáéknál töltött húsvétokra emlékeztet. Mikor kicsi voltam minden ünnepen nekiindultunk, és a piros bogárhátú leröfögött velünk Miskolcról Szentesre a nagyszülőkhöz, ahol a sonka, főtt tojás és sütemények illatába mindig virágillat keveredett. Szeretném, ha az én gyerekeim emlékeiben is így maradna meg az ünnep, itthon a mi kertünkben is. Tudtátok, hogy az illatélmények a legintenzívebbek, amik elkísérnek bennünket az életünk során?
Nehezen találom a helyem az olyan húsvétokon, mikor semmi sem virágzik, sár van, eső és hideg, a gyerekeket pedig melegen kell öltöztetni a tojáskereséshez. 
De az idén szép lesz minden odakint, ez a lényeg!
A sonka és a többi hozzávaló már a hűtőben, és a kert is készülődik. Minden bimbós, rügyezik, hajt, elkezdett virágozni a kisfiunk, Albert fája, a japán díszcseresznye. De követi a díszribiszke, a gömbmeggyek, díszalmák, az oszlopos díszcseresznye, és az "igazi" cseresznye virágai is kibomlottak már. A hatalmas díszkörte is teljes pompájában ragyog a ház mellett, pedig a nagy részük micsoda állapotban volt, mikor hazahoztam őket a "mentsetek meg" sarkokból a kertészetekből!
Új klemátiszok is várakoznak, hogy nyárra beköltözhessenek hozzánk.
Az idei szezon új dísze ez a gyönyörű kottaállvány lesz a virágok között.
Még egy hét. Virágos húsvétot mindenkinek!














6 megjegyzés:

  1. Tegnap mondtam Szabinak, hogy mióta gyerekeink vannak, azóta nem volt olyan húsvét, mint régen, hogy elég egy szoknya, nem vastag sapi meg csizma. És úúúúgy örülök, hogy idén későn van húsvét. Válasz: 12 fokot mondanak. Köszi. :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is úgy rémlik, mintha mindig meleg lett volna anno! :)

      Törlés
  2. Modeszta, nagyon szép a tavaszi kerted, benne az árvácska is: egyszerű, de hatékony
    növény, amely energetikailag segít nyugalomra lelni, hatására jobban áramlik a szeretet.

    Bazsalikom: szerencsés fűszernövény, ami jólétet és gazdagságot hoz.

    Korallvirág: segít az ellenállóképesség elérésében, és erősíti a szerencseenergiát. Jó, ha a lakás központi részén kap helyet!

    (A Meglepetés magazin tavaszi különszámából idéztem.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Kati!
      A kis árvácskák nálunk a balkonládákból megszökve csavarognak a kertben. :))
      Ha jó helyre szüknek, ott is hagyom őket! :)

      Törlés
  3. Ugye, hogy régen mindig igazi tavasz volt húsvétkor?
    Erre nem szokás a tojáskeresés, mi fészket építettünk mindig nagy műgonddal, és rengeteg virággal díszítettük a kertből.
    Utoljára akkor volt szép, tavaszi idő húsvétkor, mikor Bori egy éves volt. Emlékszem, a kertben terítettünk vasárnap ebédhez, és az sem volt gond, mikor a plébánosunk (akit vártunk ebédre) még négy vendégét is magával hozta. Csak fogtunk egy fűrészbakot, rá egy teli raklapot, leterítettem egy régi vászonlepedővel, befőttesüvegbe kapott pár szál tulipánt, padnak pedig vászonnal letakart szalmabálákat. Huszonketten ültünk az asztalnál, sosem felejtem el. :-)
    A kertetek csodaszép, mint mindig. A kottaállványtól egy pillanatra elállt a lélekzetem, annyira gyönyörű... ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen Bettus, bezzeg a mi időnkben :)))
      Nagyon jó, ahogy leírtad a vendégséget, szinte látlak magam előtt és annyira jó, tiszta River Cottage vendégség! :))
      A kottaállvány évfordulós ajándék volt Petitől már jópár éve, de egedéjével most a kertben fog díszelegni. Legalábbis nyáron. :)

      Törlés