2016. szeptember 29., csütörtök

A pad / The Bench



A konyhánk és az étkezőnk nagy átalakuláson megy át mostanában. 
A végeredményt majd megmutatom, még beletelik egy kis időbe, míg elkészülünk vele.
Az étkezőnk domináns eleme lesz ez az új pad. Gyönyörű darab, rég szerettem volna már egy ilyet. A készítőtől így natúr állapotában hoztuk el, és nektek is így mutatom, mert a végleges helyén már nem fog teljes egészében látszani. Alig várom, hogy nekiállhassak a festésének, és karácsonyra már az otthonunk dísze legyen.



2016. szeptember 25., vasárnap

Három hónap / Three Months



Tudjátok, mi lesz három hónap múlva? Bizony, karácsony! Ma belegondoltam ebbe....mához épp negyed évre arra a napra ébredek, ami számomra a legnyugodtabb, legbékésebb egész évben. December 25-én sok minden lesz mögöttünk, készülődés, rengeteg kézimunka, barkácsolás, sütés- főzés, izgalmak és mindennek a csúcsa, a szenteste a családdal. 
De 25-én reggel, mikor felkelek, csak készítek majd egy kávét és kibontok majd egyet ebből a lekvárból reggelire. Nem lesz semmi dolgom, itthon leszünk egész nap, begyújtunk, zenét hallgatunk, karácsonyi meséket olvasunk és örülünk egymásnak, az ünnepnek, játszunk az ajándékokkal. Negyed év. Nagyon hosszú és egyben nagyon rövid idő kivárni! Bennem már elkezdődött!

A készülődés jegyében ismét egy karácsonyi lekvárt főztem. Ezt most 3:1-ben Dzsemfix-szel, és higgyétek el, megéri belefogni, mert ebben a lekvárban benne van az igazi ünnepi ízélmény, nagyon finom, ugyanakkor nagyon egyszerű. Az a jó benne, hogy a hozzávalói mindig beszerezhetők, így télen is elkészíthetjük, vendégségbe, vagy karácsonyi ajándékként is vihetjük! Nálam már meg is vannak a célszemélyek! :)

Bekészítek a lábasba 1200 gr apróra vágott gyümölcsöt, (narancsot és almát felesben),
350 gr cukrot, 1 csomag Dszemfixet, 2 kupaknyi rum aromát, és egy csapott teáskanál Kotányi Mézessütemény fűszerkeveréket. Mikor már meleg, de még nem forr, botmixerrel pürésítem. 
Ha kész, ebből a mennyiségből 6 db 220 ml-es üveg lekvárunk lesz, és egy kis maradék, mert maradék az kell! :)

Szóval már csak 3 hónap...







2016. szeptember 24., szombat

Golden Harmony



Egy nagyon klassz magazint ajánlok figyelmetekbe, ha esetleg még nem ismernétek. Megjelent a Golden Harmony lakberendezési magazin őszi száma, remek lapozgatni való a hűvös napokra. Néhány oldal erejéig velem is találkozhattok benne.
Köszönöm a magazin szerkesztőségének a megkeresést és a lehetőséget!
Ma végre volt időm nyugodtan bekuckózni az újsággal, és nagyon jó érzés volt ilyen szép lapokon viszontlátni a munkáimat a kreatívos és az őszi terítős oldalakon.






2016. szeptember 18., vasárnap

Körték / Pears



Színes körték készültek, őszi asztaldísznek, polcra, kosárba, ablakpárkányra, de nálunk a kislányom babakonyhájába is kerül belőlük. 






Szép őszi napokat mindenkinek! 




2016. szeptember 11., vasárnap

Tököcske / Little Pumpkin



Szeretitek beilleszteni az őszbe a kéket és a pasztell színeket? Én nagyon. 
Most ez a kis tököcske készült, ami egyelőre egy kilincsen díszeleg a konyhában, később majd tűpárnaként költözik a varrószobámba.







2016. szeptember 9., péntek

A mi kerti zuhanyzónk / Our Garden Shower

Mi is lehetne annál jobb hír, mikor szeptemberben meleg hétvégéket és szép időt ígér a meteorológia. Mi több, igazi strandidőt jósolnak. 
Szóval akkor, amíg el nem felejtem...:) Ami késik, nem múlik, szeretném nektek megmutatni az idei nyár legújabb építményét a kertünkben. Íme a mi kerti zuhanyzónk. :)



Régóta vágytam egy ilyenre, és meg is találtuk a helyét, ami a sorházi kertünkben nem volt olyan egyszerű. Ezért csak ötletként írom, hogy kiválóan el tudok képzelni egy hasonló kis zuhanyzót a térbe állítva egy nagyobb kertben, stílusában harmonizáló tárgyakkal körbedekorálva, növényekkel körbeültetve, pláne egy régi bádog vagy lábas káddal! 
Amíg tervezgettük, hogy hol legyen, arra jutottunk, nem is nagyon szeretnénk, ha egyértelműen látszana, mert akkor nem olyan feltűnő télen sem, mikor kopárabb a kép, nyáron is sejtelmesebb, és még a tetőablakból sasoló szomszéd előtt is rejtve marad. :) És így is lett, nagyon jó kis sarkot találtunk neki a gyerekek Bagolyvára mellett, a vegyes ágyásunk bokrainak takarásában.



A zuhanyzóhoz vezető bejárat egy rózsaboltívnél indul, erre került egy kis tábla a bolhapiacos régi csapra akasztva. 



Maga a megépítés nem volt olyan nagy ördöngösség. Elegyengettük a talajt, kicsit megdöngöltük. Kiraktuk 40x40 cm-es beton kőlapokkal az Obiból. Erre került a (remélem) strapabíró ikeás kültéri padló, mely összepattintható elemekből áll. Ha úgy döntünk, egy pillanat alatt fel is tudjuk szedni télire. Van egy pici lejtése, a víz  szépen el tud szivárogni. 





A zuhanyzó egyik oldala tehát a Bagolyvár (a gyerekek faházának) fala, másik a telekhatáron húzódó magas kerítéselem. A régi zsalugáterrel kombinálva, ami a többi oldalon is körbefut. 


A kiegészítők többségét használtan találtam, vagy régebben meg is volt már itthon, a nagy galvanizát polcos elem pedig ikeás. 






Ilyen kis "családi" kőrakást többet is gyűjtögettünk az évek során, ez most Németországból jött haza velünk az egyik folyóból, ahogy a gyerekek kis emlékkövei is a kosárban, amik gyönyörű színváltáson mennek keresztül, ha víz éri őket. 




Mivel már van egy komolyabb locsolókanna gyűjteményem, az eredeti tervem az volt, hogy azokkal oldjuk meg a kézi zuhanyt, de aztán mégis új, ikeás kannákat választottam. Kisebbek, könnyebben tisztán tarthatóak, és jobban tetszett, ha egyformák vannak egymás mellett, három egyforma régi kannám pedig nem volt. Illetve fontos volt, hogy ilyen irányban álljon a fülük. A képeken nem látszik, mert már elraktuk, de van egy háromlábú, locsolótömlőre csatlakoztatható zuhanyrózsa állvány is, ami beállítható "kiegészítésképpen", ha nincs kedv kannázni. De miért is ne lenne? :))




A kannák húzókája egyszerű, barkácsáruházakban, vagy gazdaboltban is beszerezhető vastagabb kötél. El kell kapni a technikáját, hogy hogyan billen legjobban a kanna, és akkor remekül működik. A gyerekek is elérik a végét (ez volt a lényeg), és még nem esett senkinek a fejére, (ez volt a másik lényeg)!




Egy kis meleg vizes rózsás lábfürdő...hogy jó-e valamire, azt nem tudom, de az illata mennyei! :)


Nagy öröm, hogy elkészült, és talán még lesz is lehetőségünk kicsit pancsizni benne az idén.