2016. augusztus 30., kedd

Bajorországi nyár / Bavarian Summer



Hát igen, Bajorország. Ismét vissza kellett menni. Pedig ez csak egy kicsi szeletkéje, és ismerős is már, mert sok éve járunk vissza a környékre. Ezen a vidéken annyi a látnivaló, hogy Salzburgba most be sem mentünk, csak jártuk a vidéket, levegőztünk és pihentünk. A jól ismert és szeretett szállásunkra mentünk vissza egy olyan kis faluba, ahol a patak egyik partja Ausztria, a másik már Németország. Errefelé gyönyörű a nyár. Végtelen és rendezett zöld dombok mindenfelé, csodás hegyek, jobbnál jobb hegyi túraútvonalakkal. Dermesztő és kristálytiszta tavak, és precíz gonddal, hagyománytisztelettel és igényességgel rendben tartott házak, porták. Csak fotózom és fotózom ezeket a házakat, aki nem szereti őket ennyire, mint én, annak talán mind egyformának tűnnek. A fabalkonok roskadásig rakva muskátlival, petúniával, az almafák alatt mindenfelé lángvirágok, és napraforgók. Idén nagyon szép időnk volt, a kék ég alatt csak úgy ragyogtak a hegyek és az alattuk elterülő meseházak. Mint egy terepasztal. De hát ez Németország.


Vidéki becsületkasszák mindenfelé. Virágos...


...és tökös.


A fafelrakás zsonglőrei ezek a népek. :)



Virágtartó.


Libegővel a Jennerre.


Egy hegyi vendéglő.


Kilátás fentről.


Ott ebédeltünk.


A mélyben a Königssee. Tavaly hajóztunk rajta, most megnéztük felülről is.





Berchtesgaden 
Igazi német kisváros. Néhány hétköznapi pillanatkép:




A boltos és a boltja.







És a környék:




A zsákmány. :)


A zsákmány és a kilátás a szobánkból. Kaptam egy egész délelőttöt egyedül ezen a balkonon. :)



Tejszállító kis utánfutó. Gyakori látvány.



 Hintersee




Kapitány.


Ramsau
Különlegesen szép falu, könyvek, naptárak, képeslapok kedvelt témája, még Ravensburger Puzzle is készült belőle. :) Bécsi és müncheni festőiskolák felkapott tanyája, körbelengi valami varázslatos nyugalom a patakon átívelő kis fahidakkal és nevezetes kis templommal.



A körpad mellett parkoltunk le éppen. 
Na, ilyet kérek Papi otthonra a régi helyett a juharfánk köré! :) Nem nehéz, itt a kép! :))


Számunkra is nevezetes lett ez a kis falu, a zsebemben ott van Albert egyik foga, amitől a patakparton szabadítottam meg. Hát, ha ott volt ideje, hát ott volt ideje. :) Hazahoztuk és már leadtuk a Fogtündérnek.



Falusi bácsi, ebéd utáni pihenés közben. Szombati napra kiöltözve, szép házban, régimódi kertben. Ilyen nyugdíjas éveket kívánnék magunknak és ilyen almákat. :)


 Az öreg templom kertjében kis temető. Környékbeli szokás szerint egynyári és évelő virágokkal beültetve.


És a templom belül.


Kicsi turista.



Hát így valahogy. Egy másik világ, jó benne elmerülni egy kicsit.



Kár, hogy vége a nyárnak.... :)


2016. augusztus 28., vasárnap

Fokhagymás buci / Garlic Roll



Nyaralás után vagyunk ismét, tele a bajor konyha ízélményeivel, de azért ma már vágytunk valami ismerős házi finomságra. Mivel az utazás után az egész vasárnapot teljes pihenéssel szerettük volna tölteni, úgy döntöttünk, még friss kenyérért sem dugjuk ki az orrunkat. Ezért a család nagy kedvencét sütöttem, fokhagymás bucit. 
A recept már szerepelt a blogon, de ismét leírom, hátha kedvet ébresztek hozzá.
A tésztát én kenyérsütő gépben készítem.


Hozzávalók:
250 ml langyos víz
500 g liszt
2 teáskanál só
1 evőkanál cukor
1 evőkanál olivaolaj
2-3 gerezd zúzott fokhagyma
1 zacskó szárított élesztő

A hozzávalókat ebben a sorrendben teszem a gépbe.
Az élesztőt a tetejére szórom, vigyázva hogy ne érintkezzen a folyékony hozzávalókkal.
A gépet tésztakészítő fokozatba állítom.
Ha elkészült, óvatosan kiteszem a tésztát egy deszkára, 12 részre osztom, kicsit megformázom lisztes kézzel.
Sütőpapíros tepsin hagyom állni 15 percet.
Bevagdosom a tetejét, megkenem egy kevés tejjel.
A sütő legalsó rácsára egy hőálló tálba kevés vizet teszek.
180 fokra előmelegített légkeveréses sütőben kb. 20 perc alatt megsül.

A család libasorban vonul utánam, ahogy még forrón elviszem az asztalra. :)