2015. július 16., csütörtök

Készülődés / Preparation

Ma levendulás dolgokkal tevékenykedtem.


Karácsony előtt már készítettem ebből az anyagból szíveket, amikből a fára is került jó néhány.
Most ebből a nyáriasított, levendulával töltött változatból varrtam párat, őket Albi viszi ajándékba holnap.




Aztán...ezen a hétvégén ismét készülődik nálunk valami nagy dolog, ezért épp itt volt az ideje, hogy rendbe tegyem ezeket  a hímzett párnákat. Nyáron a kerti lak fehér kanapéján pihennek, de kicsit elhasználódtak, most felfrissítettem őket, új csipkeszegélyt kaptak.



És a hétvégi készülődés része az is, hogy végre kipróbáltam a táblafestéket, ami már régóta izgatta a fantáziámat. Ennek a zöld változatnak nagyon szép a színe.



A kis taligát még a nyaralás alatt hímeztem, most ő is a helyére került. Ott fog állni a nagy limonádés üveg mellett,  hogy egyértelmű legyen, mit iszunk. :)...ööö...nem írok szépen...még tollal sem, nemhogy krétával. :)


Szóval készülődöm. Mint az őrült. :)



22 megjegyzés:

  1. Olyan kár, hogy nem láthatom mindezt élőben...! :(
    (De a burkoló már végzett :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt megint csak mi értjük. :)))))

      Törlés
    2. Nem biztos. Van, aki olvas Téged is, engem is :)))

      Törlés
    3. Mindent értünk ;)
      És csak hogy tudjátok: az én szívem is sajog.... :(

      Törlés
    4. Csatlakozom én is a sajgókhoz...
      És közben gondolok rátok! :o)))

      Törlés
  2. Pont az járt a fejemben, hogy egy ilyen hétvége lebonyolítása milyen borzasztó sok munkába kerülhet! Néha csak egy pár fős szülinap vagy baráti összejövetel is eléggé nyúzottá teszi a háziasszonyt, hát még egy ekkora nagy hacacáré!
    Le a kalappal előtted! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lóg a nyelvem most is éppen, nem vitás. :) A meleg miatt nyilván. :)

      Törlés
  3. Gyönyörű minden, mint mindig. Esetleg a táblafesték színe peppermint? Egyik kedvenc színem ez a zöldes változat, telitalálat. :D (izgulós smiley)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán, elástam a hobbiszobába, de megkeresem. :)

      Törlés
  4. Gyönyörű minden ♥ Jó készülődést kívánok!

    VálaszTörlés
  5. Ó, hol találtál táblafestéket? Ráadásul ilyen szép színűt... Már régóta vadászom rá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én boltban vettem Budakeszin: Baritzone-nál.
      Bluer Design Bianca is tud segíteni, úgy gondolom.

      Törlés
    2. Köszönöm és jó hétvégét:)

      Törlés
  6. Valahol hibát követek el, ami miatt nem jelennek meg a hozzászólásaim.
    Ha mégis megérkeztek, töröld a "felesleget" légy szíves.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos néha más is szól emiatt, de nem tudom, mitől függ a dolog...én csak ezt az egyet látom, amit itt írsz.

      Törlés
  7. Ó! Nem is tudom, mit írjak... Csak csodáskodom, gyönyörködöm, és fáj a szívem.
    Irigylem az energiád, remélem, lassan-lassan az enyém is visszatér, mert még a hetekkel ezelőtt megkezdett babatakaró sem akar elkészülni nálam...
    Gyönyörűséges hétvégét Nektek! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért most elfáradtam. De megérte. <3

      Törlés
  8. Névtelen19/7/15 09:54

    Remek ez a levendula hangulat, a táblafesték topa zöldje is kiemeli a sok lila és fehér színt. Rengeteg energiát fektettél bele megint a készülődésbe, gondolom fényesre sikeredett a "szárított levendula ünnep" első napja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól sikerült, le a kalappal a lányok (és külön a kísérő fiúk és a gyerekek) előtt, mert most aztán tényleg meleg volt. :)

      Törlés
    2. Jól sikerült, le a kalappal a lányok (és külön a kísérő fiúk és a gyerekek) előtt, mert most aztán tényleg meleg volt. :)

      Törlés