2015. július 26., vasárnap

A második levendulás nap / The second lavender day

Vasárnap, a Levendula ünnep másnapján alig tudtam fotózni. Ha lehet, még nagyobb volt a forróság, mint szombaton, több volt a vendég, és jóval több a kisgyerek, többfelé oszlott a figyelmem. Papival felváltva próbáltuk szemmel tartani Alízt, aki ment a nagyobbak után...ha tudott, minél magasabbra. :) Sosem tudtam, hol tettem le utoljára a fényképezőgépet. :)


Még szombaton késő este kimostam a terítőket, párnahuzatokat, hogy másnap frissen vasalva készíthessem ki őket újra. Elmosogattunk és eltettünk, amit csak tudtunk, mert a vasárnapi asztalt másmilyenre terveztem. Korán keltem, és mivel tudtam, milyen meleg lesz és milyen sokan leszünk, a legnagyobb figyelmet az árnyékolásra kellett helyezni. Délutánra szelet és esőt ígértek, ami elmaradt, ennek nagyon örültem.:) A vasárnapi összejövetel is nagyszerűen sikerült, amire régi és új barátokat, kollégákat, iskolatársakat hívtunk. És milyen kicsi a világ, volt, akikről itt derült ki, hogy máshonnan is ismerik egymást.:)



A vasárnapi teríték színe a lila és a napsárga lett. Bár sosem a teríték védelme az első szempont, a sok gyerkőc és a nagy létszám miatt egyszerűbb, ikeás készletet választottam, ezt könnyebb volt menet közben is pótolni, hogy mindig legyen tiszta tányér az asztalon.








A frissítő innivalók közül most is a házi levendulás citromfű szörp volt a legnépszerűbb a 10 literes üvegben. A Limara péksége blogon találjátok a receptet Levendulás mentaszörp néven, de nálunk idén felfalták a csigák a mentát. :) Viszont citromfűvel is nagyon finom!
Pultként ezt a kis ikeás fenyő komódot használtam, aminek a fiókjaiba is gyümölcsleveket tettünk. A komódot és a gombjait is többször átfestettem már, de fehéren tetszik a legjobban, hétköznap a kerti lakban van a helye.




A nagy patchwork mintás paplant szoktuk kerti fetrengőnek használni a fűben, most a teregető alá került, amire később a tűző nap miatt egy nagy lepedőt is felcsipeszeltem a baldachin fölé. A takaróra játékok kerültek a kicsiknek.

  



Ahogy jöttek a vendégek, az asztalra a finom falatok mellett szép virágok, kedves ajándékok is kerültek mindkét napon. Na meg lufik és házi borok.:)




Az idén nagyon elcsúsztunk a Levendula ünnep időpontjával, hiszen legalább egy hónappal korábbra terveztük, a fő virágzás idejére. Közbejött, ami csak tudott, de úgy döntöttünk Papával, ha elszáradnak is a levenduláink, akkor sem hagyjuk ezt ki az idén. El is száradtak.:) De cseppet sem bánjuk, mert nagyszerű hétvége lett belőle!




Két nap, 76 vendég, plusz mi négyen:) Köszönjük hogy itt voltatok, a jókedveteket és a kitartásotokat a melegben.


Jövőre folytatjuk. :)



20 megjegyzés:

  1. Névtelen26/7/15 21:13

    Ez már tényleg igazi Fesztivál, minden elismerésem! Igazán hangulatos minden!
    Gratulálok!
    Hajni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy. Csinálom itt a fesztivált. :D De nem szándékosan.:))
      Örülök, ha másokat is inspirál. :)

      Törlés
  2. Megint egy szép estét szereztél az olvasni valóddal. Csodálatos minden. Rengeteg munkátok van benne, de ha a vendégsereg jól érzi magát, az mindent megér. Gratulálok az ujabb csodához. 2 nap egymás után. Húzós lehetett.😇. Nagyon izléses volt a terítés..... meg minden.

    VálaszTörlés
  3. Megint egy szép estét szereztél az olvasni valóddal. Csodálatos minden. Rengeteg munkátok van benne, de ha a vendégsereg jól érzi magát, az mindent megér. Gratulálok az ujabb csodához. 2 nap egymás után. Húzós lehetett.😇. Nagyon izléses volt a terítés..... meg minden.

    VálaszTörlés
  4. Megint egy szép estét szereztél az olvasni valóddal. Csodálatos minden. Rengeteg munkátok van benne, de ha a vendégsereg jól érzi magát, az mindent megér. Gratulálok az ujabb csodához. 2 nap egymás után. Húzós lehetett.😇. Nagyon izléses volt a terítés..... meg minden.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Judit, mindig jó érzés, ha sikerül másnak is néhány kellemes percet szerezni.
      Tavaly is két napos volt, de ha jól emlékszem, legalább 10 fokkal hűvösebb. :)
      Örülök, hogy benéztél. :)

      Törlés
  5. Névtelen27/7/15 06:53

    Csodállak ezerrel:)!A férjed pedig egy szupermen!Mert az egy dolog hogy "szabad kezet ad" de még aktívan részt is vesz benne, hihetetlen!Annyira hangulatos képek, tetszenek nagyon, ami nálam nagy szó, mert nagyon magamnak való, introvertált személyiség vagyok és egy ilyen összejöveteltől valószínűleg sikítófrászt kapnék.:)
    A kertetek én nem tudom mekkora...annyira szép, minden képen fedezek fel gyönyörű új részleteket.Vagy tiétek a százholdas pagony, vagy varázslók vagytok ha egy sima nagyságú kertből ezt alkottátok!:)
    Látom hogy vannak rózsáid.Egy kérdésem lenne, a mini rózsáim levelei sárgulnak alulról és foltosodnak(barna), mit ajánlasz?Ez valami betegség vagy a melegtől van?Most kezdték egy hete, másfél hete, olyan szépek voltak eddig...
    Mariann

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár nem nekem szól a kérdés, nem bánjátok, ha belekotyogok? Szóval a foltosodást általában gomba okozza, (diplokarponos vagy szfacelómás betegség); és a sok víz, tehát eső, a párás levegő (és az öntözés is) segíti a fertőzést. Ha nem az esős idő okozza, akkor a felülről való locsolás. Érdemes csak a rózsa tövét locsolni, vagy reggel öntözni, mert akkor hamar felszárad a víz a levelekről. Érdemes a beteg leveleket összegyűjteni, hogy ne szaporodjon vagy teleljen át a kórokozó. Ebben a forróságban a rózsák is legyengülnek, kevésbé ellenállóak a fertőzésekkel szemben. Vannak erre permetszerek, bár én nem vagyok a barátjuk... A tavaszi nitrogénadag után hasznos még a kálium-túlsúlyos műtrágya augusztus elején, ez azért is jó, mert segít beérni a hajtásoknak a fagyokig. Ha ezekkel nem mondtam újat, akkor nem tudom :-)

      Törlés
    2. Ezek nagyon jók Izabella, köszönjük!! :)

      Törlés
  6. Köszönöm, hogy írtál Mariann, szívesen olvastam! :)
    Két megmozdulás között én is introvertált vagyok, nagyon szeretem a csendes, szöszmötölős időszakokat. :) Nálunk sincs mindig nyüzsgés, sőt!!
    A kertünk sorkázkert, maga a telek 720 m2. Sorházkertnek viszonylag nagy, de normál kertnek viszonylag kicsi.
    A rózsák...megmondom őszintén nekem inkább a tervezés, ültetés, metszés, tehát az alkotás az erősségem, a betegségekben nem vagyok annyira otthon, az én rózsáim is sárgulnak olykor, aztán megint nem...megpróbálom szellősen tartani a talajt a tövüknél, rendszeresen, de nem túlságosan öntözni és évente legalább egyszer rózsatáppal ellátni.
    De ettől a melegtől úgy összességében nem néz ki túl jól a kertünk, az biztos.
    Látogass meg máskor is, örülök Neked. :)

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű két nap volt! Dekorációban mindenképpen, de ahogy olvasom, lelkiekben is :)
    Fantasztikus vagy, Modeszta!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, dehogy vagyok. :)) Csak szeretem a vendégséget. Néha. :D

      Törlés
  8. gyönyörű udvar, kert, de jó ilyent látni... én is aktívkodom itthon a kertben, kisebb nagyobb sikerrel. aki még szeret kertészkedni, tudtátok, hogy a tankolási pontokat gyűjtve most akár 50% kedvezményekkel szerezhetünk GARDENA szerszámokat http://bit.ly/gardena_ ? ezekkel sokkal élvezetesebb a meló :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :))) Köszi Orsi, ez tényleg megéri. Van pár Gardena szerszámom, valóban megbízhatóak.
      Örülök, hogy tetszik nálunk, gyere máskor is! :)

      Törlés
  9. Huhh, micsoda hétvége! Nem is értem, honnan tudsz ennyi energiát mozgósítani, hihetetlen vagy!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na nem menne mindig!! :))
      De egy évben egyszer...:))

      Törlés
  10. Én is pont ezen gondolkoztam, amit Erika is írt, hogy menyi energiád van ezekhez a vendéglátásokhoz! :o)
    A tervezés, készülődés, megvalósítás, mind- mind csodálatos lett!!!

    VálaszTörlés
  11. Csodálatos, gratulálok, Modeszta, nagyon szuperek vagytok, igen, mindketten. :-) Frissen vasalva???? Terítők, párnahuzatok? Hogy tudtál még vasalni is? ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nana! :))) Azért reggel hatkor csak egyszer vasalok egy évben!

      Törlés