2020. május 27., szerda

Pünkösdi rózsák / Peonies



A kert jelenlegi főszereplői teszik a dolgukat és teljes erőbedobással illatoznak épp. Belengik pünkösdi aromájukkal a kis zárt kertünket, de jut belőlük az asztalra is egy-egy kis csokor.
Említettem, hogy kikanyarítottunk tavasszal egy jó félkörnyit a füvünkből, virágágyás lesz belőle. ennek közepébe készítette Papa az évfordulónkra a bontott tégla oszlopot. Kis vas madáritató került a tetejére, fel is avattuk a virágfejekkel pár fotó erejéig. :) 
Bár az ágyás körülötte még teljesen csupasz, négy angol rózsa már helyet kapott benne. aztán majd alakul szépen tovább....











2020. május 26., kedd

Hírek a konyhakertből / News from the Vegetable Garden



A legnagyobb hír a héten a veteményesben is az eső! Na, nem a mai, mert az nem volt, hanem a tegnapi.
Ez a kiskert úgy lett kialakítva, hogy ugyan a legtöbb hely a zöldségeknek, fűszereknek van fenntartva benne, de számomra elképzelhetetlen lenne vegyes beültetések nélkül, így nyári virágok, rózsák, levendulák, klemátiszok teszik teljessé a a klasszikus vidéki hangulatot.
Az eső itt is csodákat tett, minden növény élvezettel fürdőzött benne. 









2020. május 25., hétfő

Eső után / After rain



Ugyan a hátam is leszakad az esőtánctól, de megérte. :))))
Végre! 
Hónapok óta nem ázott el így a kert.
Na, megyek locsolni....végül is így már csak a fák és a sűrű bokrok alatt kell.













2020. május 24., vasárnap

Az első lekvár / The first Jam




Kissé szokatlan lekvárral kezdtem az idei szezont. Általában az epres lekvárok az elsők, de úgy két hete már ebből a citromfüves finomságból kerültek az első üvegek a polcra. Történt ugyanis, hogy véletlenül túlvásároltuk magunkat banánból, amit egyébként én nagyon jó kiegészítő hozzávalónak tartok a savanykás, és mindenféle vegyes ízesítésű lekvárokhoz. 
Almával, kis citromlével összefőzve, kilónként egy csokor friss citromfüvet beleaprítva, nagyon finom lett. 





2020. május 22., péntek

Clematis


Íme a májusban virágzó klemátiszaink a kertünkből.
Ezek a ragyogó virágú kúszónövények a kisebb kertekbe is beilleszthetőek, akár több társukkal együtt is. Ha tudunk gondoskodni támasztékról és van türelmünk kicsit irányítgatni őket, csodás színfoltokkal gazdagodhat a portánk. Szeretik a napot, nálunk félárnyékban is virágoznak, de a tövüket mindenképp tartsuk árnyékban, mert azt szeretik.
Fontos, hogy egy kertnek legyen magassága is, ezért ne féljünk a kúszónövényektől, a klemátiszok ráadásul karcsúak, kecsesek, maguktól kapaszkodnak tekergő kis hajtásaikkal, nem tapadnak, nem tesznek kárt semmiben, nincs túl nagy súlyuk.
Én nagyon szeretem őket.

Na jó, a rozsdásra patinásodott kerti dekorációkat is szeretem, a mi kertünkből nem hiányozhatnak ezek sem, ezért került ez a kis pillangó- vagy méhecskeitató is a képre lazításképpen. Milyen jó, hogy ennek is szezonja van már. 


2020. május 19., kedd

Hírek a konyhakertből / News from the Vegetable Garden



Tavaly sok finom zöldséget adott a konyhakert, de a négy gyönyörű futtató, amit papa készített épp, hogy csak elég volt. Fontosnak tartom a felfelé való építkezést a veteményesben is, főleg, ha ilyen kis területen kell megtermelni a finomságokat a családnak. Újabb fa obeliszk már nem férne el, és sok is lenne a jóból, de egy légiesen karcsú, erős, a többieknél magasabb állványt még szükségesnek álmodtam ide. 
Így esett a választás erre az aldis fém rózsafuttatóra. Kicsit későn kapcsoltam, így jól megdolgoztatott az ügy, hogy szerezzek még egyet, alaposan utána kellett járni. Mindenképpen fehéret kerestem, mert ez így még beleszuszakolható a konyhakert stílusába és nem hozza a mediterrán hatást, amit nagyon szerettem volna elkerülni. Meglátjuk, mennyire lesz állandó eleme a veteményesnek, de a főszezonban jó szolgálatot fog tenni és, ha nagyon megszeretem, télen is maradhat. 
Egyelőre úgy néz ki a kiskert, mint egy karó, vessző, bot, és állványerdő a csupaszkás föld felett, de ha benövi a sok zöldség, már igen csinos lesz, remélem. 
A rózsafuttató a bejárattal szembe került, onnan nézve pontosan a középső téglaoszlop mögött áll és a boltív gyönyörűen keretbe foglalja a kerítésnél növő angol rózsát a levendulákkal. 
Idén magasra növő paradicsom fog rá futni, amennyiben megfelelően volt feliratozva a palánta, amit vettem :D 








2020. május 18., hétfő

Az első rózsák / The first Roses




Mára virradóra kinyíltak a legelső rózsák, és ez számomra minden évben a szezon hivatalos megnyitóját jelenti a kertben. Egy szippantás az édes-gyümölcsös illatba, és már élednek is a járulékos emlékek: a gyerekkori nyarak illata, a tavalyi jégkrémek és a dinnye íze, a málna zamata, a meleg szél simogatása, a nedves fű lapulása a talpunk alatt, és a lelassult nyári ebédek a meleg teraszon.
Végre-végre....kezdődik! 

A fából készült rózsás girland Redcountry by KingaBodnar barátnőm keze munkája.