Igazán nem vagyok egy elégedetlenkedő alkat, de azért nem tudom említés nélkül hagyni, hogy ismét nem volt fehér karácsonyunk. :)
Vitathatatlan, hogy hiányzik az a nosztalgikus hangulat az ünnepből, amit a talpunk alatt ropogó hó jelent. Nem beszélve arról, hogy ha az embernek gyerekei vannak, még szebb lehetne az ünnep, ha esne a hó.
Egyszerűen csak sajnálom, hogy kimarad az életükből, ami a mi gyerekkorunknak olyan fontos, szép és meghatározó része volt.
Bezzeg az én időmben. :)
Még legtöbbször hóban jött a télapó, sokszor volt a fehér karácsony.
Kisiskolás korunkban mi még ott csúszkáltunk hazafelé menet a suli melletti jégen, az iskolatáskák a járda szélén halomban vártak bennünket a hóesésben.
Sokszor el is késtem otthonról, mert egyrészt vagány kislány voltam, és egy jóféle csapatos bandázásban bármikor benne voltam, még akkor is, ha kimelegedve kellett szaladni hazáig, lefagyott lábujjakkal. Másrészt az még igazi, önfeledt játék volt, amikor a sötét délutánokon teljesen elvesztettük az időérzékünket.
Ugyanakkor a mi gyerekkorunkhoz hozzátartozott -főleg télen- egyfajta korai felelősségérzet is, mert gyakran volt úgy, hogy én raktam meg a kazánt otthon, mire a szüleim hazajöttek délután, és még a havat is ellapátoltam a kaputól a bejáratig. Egyedül, az utcai lámpa fényében. Kulcs a nyakamban.
A téli szünetben rendszeres program volt, hogy a vasárnapi ebéd előtt felsétáltunk a lillafüredi vízeséshez apukámmal, és csodáltuk a hatalmas, fagyos kék-fehér oszlopokat.
És milyen sokszor jártunk ki a Csanyik-völgybe a Kriptongyárhoz szánkózni, ahol olyan pályák voltak, hogy azt a mai gyerekek el sem tudják képzelni. :)
Rengeteget mesélek a gyerekeimnek magyar írók tollából, régi falusi telekről, betlehemezésekről, a csupán egy-egy szál gyertyás, diós karácsonyok értékéről.
És sok mesénk van angol, kanadai, svéd és norvég karácsonyokról, ezeknek a történeteknek a melegsége már látom, hogy átjárja őket, mert az összebújós téli délutánjainkat jelentik számukra.
De ha kinéznek az ablakon, a valóság más. A kicsi lányunk felidézett emlékei szerint a hóemberek Ausztriában laknak. :)
Nos, nem hagytuk magunkat, felkerekedtünk és elmentünk mi magunk a hó után.
Meg sem álltunk Alsó-Ausztriáig. Ott aztán a jól ismert tájakon volt hóvihar, áramszünet, erdei séták, szánkózás, hógolyózás és ragyogó kék ég.
És ropogott a hó a talpunk alatt.
