2019. március 30., szombat

A 15 éves kert / The 15-year old Garden


Szeretem, hogy megint eljön egy újabb április, hogy új árvácskák mosolyognak az ablakban és szeretem, hogy már másfél évtizede földes a kezem folyamatosan :) ..... Ma elmerengtem valamin. Ezen a tavaszon 15 éve már, hogy megvettem az első árvácskákat az akkor még üres ablakokba és ásót fogtunk a kezünkbe, majd elkezdtük kialakítani kertet a férjemmel, kettesben.  Az első télen, a beköltözéskor volt időm átgondolni, milyennek álmodom a leendő kertünket a tarackos legelődarabon, amelyre  sorházi utcácskánk épült. A két feketefenyő a telek végében nagyra nőtt azóta, ők már itt vártak bennünket, mikor beköltöztünk, végignézték, ahogy otthont varázsoltunk a félig kész falak között, emlékeztetnek, honnan indultunk. Emlékszem, ahogy néztem kifelé a nappali ablakából, és láttam  magam előtt az egészet, mintha kész lenne. Olyannak, amilyen most. Nem változtatnék semmin. 
Az idők folyamán mi is megismertük a tanulópénzt, teljesen kezdő kertészként el kellett köszönnöm mindentől, ami savanyú talajt igényel. Majd sok évvel később a teljes buxusállománytól is megváltunk, de ezeket nem veszteségként, inkább új lehetőségeket keresve éltem meg. Minden más növény megmaradt, és szépen fejlődött. A kertet a lehető legtakarékosabban, akciós vagy "Mentesetek meg" növényekkel ültettük be, nem volt baj, ha csálé, sérült, kicsi, vagy tápanyaghiányos volt némelyik, a gondoskodásnak és a jó földnek köszönhetően szépen fejlődtek mind. 
A kertünk jól kezelhető méretű,  200 négyszögöl, ami sorházkertnek nagy, családi házas telekként átlagos méretűnek mondható. 
De azért jól át kellett gondolni, hogyan helyezzük el benne mindazt, amit szerettünk volna. Mert mindent akartam. :) Legfeljebb kicsiben. :)
Mikor belevágtunk, minden vágyunk egy olyan díszkert volt, ami egy gyerekparadicsom és igazi családi pihenőhely is egyben. 
Kicsi veteményessel, üvegházzal, apró rózsakerttel, évelőágyásokkal, kerti házikókkal, egy saját birodalommal a telek sarkában a gyerekeknek. Nagy terasszal, napágyakkal, és pihenőhelyekkel itt-ott a kertben. A kerti tavat magunk ástuk ki, a bontott téglával díszítő kis építményeket a férjem készítette, ahogy a fa stéget, a járdák lerakását, a medence alatti térkövezést, és a terasz feletti előtetőt és még annyi mindet. Mindezt odaadóan és szeretettel. De nem is jutottam volna semmire, ha Papa nem szeretné ugyanúgy ezt az egészet, mint én. Persze a hely véges, a rendelkezésre álló terület meg is telt sorra az ötletekkel, tavaly az utolsó vágyak egyikét, a kis Teaházat építette meg az előkertben, mert már a legelején megbeszéltük, hogy az egésznek akkor van értelme, ha fenn tudjuk tartani az egyensúlyt a munka és a pihenés között. Tudni kell leülni, végignézni a munkánkon és élvezni mindazt, ami kiformálódik a kezünk alatt. 
Erősödnek a fák is a hátsó kertben, amiket a gyerekeink születésére ültettünk. Türelmesen kivártuk, hogy  a forró kertben végre árnyas lombok alatt ehessünk a terített asztalnál. 
Mindehhez persze nem kell 15 év, ha valaki még az út elején jár, csak biztatni tudom, hogy fele ennyi, vagy kevesebb idő alatt is gyönyörű kertet lehet létrehozni. Nekünk is voltak csendesebb időszakaink, nem akartunk beleszakadni. Amikor picik voltak a gyerekek, akkor sem a kert volt az első, és manapság is igyekszünk csak kényelmes egyensúlyban belemélyedni a tennivalókba. És persze nálunk is folyamatosan napirenden van a javítgatás, pótlás, igazítás, ahogy idővel minden háznál. Az idő az egyik központi kerti elemet, a díszszilvát körülölelő kerek padot sem kímélte.  Már alig várom az új körpad érkezését.  Hogy ráülhessek a gyerekkel olvasni, vagy egy jó kávéra Papával, persze földes kézzel. :) Jó, hogy eljön egy új április.


2019. március 29., péntek

Hírek a varrószobából / Sewing Room News



Az elmúlt hetek apró kézimunkái mellett ideje volt rendbe tenni a hímzőfonalas dobozomat. Eddig fa csipeszekre tekerve tároltam az osztott hímzőt, de kényelmesebb, kisebb helyigényű megoldásra vágytam így áttekertem őket kis méretű spatulákra. Mostanában készült ez a babaház méretű képecske is a kislányomnak, de a kedvenceimből, a gyapjúfilcre hímzett virágokból is hozok hamarosan vihető kis szépségeket.







2019. március 18., hétfő

2019. március 8., péntek

Nemzeti ünnep / National Holiday



A gyerekkorom tavaszaira úgy emlékszem vissza, hogy március 15-e volt a jó idő megérkeztében a választóvonal.
Mikor már eleget fáztunk, és untuk a sapka-pulcsi-kabát legyen-ne legyen körkérdést, tudtuk, hogy csak március idusáig "kell kibírni".  :)
Emlékszem, ahogy áttűztük a kokárdát a reggeli kabátról a ruhánkra, és délutánonként már egy szál blúzban játszottunk az iskolaudvaron. 
A március közepére eső hétvégéken is mintha  mindig sütött volna a nap, és a kertben töltöttünk minden időt.
Idén a családdal több jelenésünk is lesz, Albert szereplését is megyünk megnézni.
Ezért is készítettem új kitűzőket, ezt a virágcsokros anya-lánya szettet hímeztem, amit Alízzal viselünk majd.




2019. március 4., hétfő

Az új konyhakert / The new Vegetable Garden



Akkor kezdjük,  lássuk, mire jutunk :) 
Az első szezonjára rendezgetem az új veteményes kertünket, néhány korai vetés már bekerült a földbe, és még próbálgatom az elrendezést. Növényeket nem csak a talajba, hanem edényekbe is ültetek majd. Aki követi a blogot, tudja, mennyire szeretem a bádog és zománc vödröket, tálakat, locsolókat, kádakat. Úgyhogy eljött az én időm. :) 
Ha emlékeztek még rá, onnan indultunk, hogy a formára nyírott buxuskertként díszítő előkertünktől megváltunk tavaly. Búcsút intettem a puszpángoknak, mehettek isten hírével a hernyóikkal együtt, én ennél kényelmesebb és tudatosabb ember vagyok, nem az a típus, aki elfogadja, hogy 10 naponta kényszerülne permetezni.  Azonnal bele is szerettem a felszabaduló terület adta lehetőségbe, és kissé talán rendhagyó módon egy konyhakertet álmodtam ide az előkertünkbe. A mi utcánkban nincs átmenőforgalom, kevés autó jár, aszfaltos úton, és ez már nem is nagyon fog változni, így nem volt gondom ezzel az utcafronti veteményezéssel. A buxuskert klasszikus formáját megtartottuk, felfrissítettük a kavicsösvényt. Imádni fogom, hogy a konyhaablakból rálátok a kiskertemre és persze vegyes ültetésben virágokkal is telepakolom majd a zöldségeskertet. Nincsenek illúzióim, holnap derékszögben álló derékkal fogok menni dolgozni, és még nem tudom, hogy fogok furulyázni, miután kikapirgáltam a kavicságyból szabad kézzel egymillió szál két centis gyomot. Igen, kézzel szedem, a cél a vegyszermentes gondoskodás lesz. Lesz vele munka, de ha sikerül majd finom, friss zöldségeket szüretelni, szívesen megmutatom, mire jutottam.