2018. február 7., szerda

Játék / Game


Kedvesek!

Múlt héten átlépte a blog facebook oldalát kedvelők száma a szép kerek 5000-es számot, nagyon boldoggá tesz, hogy ilyen sok olvasó tisztelte meg figyelmével az eddigi szöszmötöléseimet az otthonunkon belül és kívül. Sok kellemes percet adtatok a hozzászólásokkal, a kérdésekből kialakult eszmecserékkel, a sok jó szóval, amivel támogattatok. A blog vezetésének köszönhetek számtalan vicces és megható élményt, kertszerető közösségek épülését a portánkon, és jó barátságok kialakulását az életemben.

Köszönetem és hálám jeléül játékra invitállak benneteket és, hogy izgalmasabb legyen,  két különböző dolgot szeretnék felajánlani.

Az egyik ajándék ez a hímzett szívpár lenne a kézimunkák kedvelőinek.

Egy másik nyertes olvasó pedig vendégem lehet egy belépőjegyre a kertünkbe az Édenpont program által szervezett kertlátogatásra, a nyertes által kiválasztott időpontban (Június 17. vasárnap, vagy október 7. vasárnap délelőtt. Ennek részleteit majd privátan egyeztetjük).

Ehhez nincs más dolgotok, mint kommentben megírni, melyik nyereményt szeretnétek. SZÍVEKET vagy  KERTLÁTOGATÁST.

A blog saját örömömre való vezetésén túl szeretnék a kedvetekre tenni a továbbiakban is, ezért segítségként, támpontként veszem, ha van kedvetek  egy-egy mondatot írni arról, milyen típusú bejegyzések inspirálnak benneteket, vagy van-e olyan dolog, aminek hasznát vettétek a nálunk látottakból, esetleg amiről szívesebben, és többet olvasnátok a jövőben.

Köszönöm szépen, ha egy megosztással, tovább szélesítitek amúgy is fülig érő mosolyomat. :))

Ahogy mindig, a játékban egyaránt részt vesznek a facebookon vagy csak blogon követő olvasók is.

Vasárnap délutánig várlak benneteket játék ügyben, este 7-körül hozom a két nyertes nevét.






28 megjegyzés:

  1. Kedves Modeszta, ez a te blogod és a te facebook oldalad - otthon és kert
    témában. A ti életetekről szól; amit ebből megmutatsz, annak örülünk és
    köszönjük. Kedves, szép és változatos a blogod. Olyan, mint egy színvonalas magazin. Te vagy a szerkesztője a magazinodnak és azt csakis
    te tudhatod, hogy az otthon és kert témakörön belül épp melyik esemény
    vagy téma a legérdekesebb, ami aktuálisan az oldaladra kívánkozik. :)))
    Majd megtudjuk, mi van a tarsolyodban! :)

    Szépek lettek a kis szívek mind.



    VálaszTörlés
  2. Elnézést kérek ezért a "megjelenésért"; míg írtam, nem ilyen volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden rendben Kati, valamiért van, hogy így jelenik meg.
      Köszönöm az elismerő szavakat, az időbeosztás miatt is gondoltam feltenni a kérdést, hiszen nem teszek ki mindent, ami nálunk történik, csak valamennyit abból. Ennek arányán szívesen változtatok, ha úgy alakul. :)

      Törlés
  3. Drága Modeszta!
    Mostanában nem nagyon írtam hozzászólást sem itt, sem a facebook-on, de ez nem azt jelenti, hogy nem követek ám mindent figyelemmel! :) A kislányom alvásidejében munka közben lopva mindig megkukucskálom, van-e új Modeszta. Bármit szívesen olvasok, minden kikapcsol egy pár (vagy sok hosszú :) ) percre. De ha nagyon kell mondani valamit, most végeztem a kék madárka kihímzésével, amit nálad láttam, holnap tervezem összevarrni belőle a szívet. És bár imádom a kézimunkáidat is, mégis inkább a KERTLÁTOGATÁSRA szavaznék. Épp most tervezzük, hogy családi házba költözünk (van is kiszemelt...), és nagyon kíváncsi vagyok a kertetekre élőben is. A blogon pedig szívesen látnám az alaprajzát is. :) Kívánok még sok-sok örömöt a bloghoz, Neked és magunknak, olvasóknak is. Szeretettel: Mandula (Emese)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Emese, jó volt olvasni a soraidat!
      Van ám már egy megkezdett alaprajz, igyekszem befejezni!
      Kicsit béndzsán rajzolok, de azért felismerhető lesz. :)))

      Törlés
  4. Kedves Modeszta!
    Egyetértek Katival, olyan a blogod, mint egy nagyon színvonalas magazin. Nagyon inspirálóak a kézimunka ötleteid, sokat merítek belőle, és szeretem az otthonotokról készült meghitt fotókat is, azokból is sokat merítek.
    A KERTLÁTOGATÁST szeretném!
    És továbbra is sok kedves, "modesztás" bejegyzést!
    Szeretettel:Hajni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Hajni! :)
      A jó hír, hogy most már, hogy sikerült olyanná átalakítani az otthonunkat, amilyennek igazán szerettük volna, biztosan több lesz a lakásfotó is. Mindig szívesen látlak, örülök, ha benézel! :)

      Törlés
  5. Kedves Modeszta!
    Régóta követem a blogodat és a Facebook oldaladat is. Minden írásodat és főleg a fotóidat nagyon kedvelem és már előre várom az új bejegyzéseket.
    Magam is kerttulajdonos révén őszintén csodálom a kerteteket és régi vágyam egyszer személyesen is látni, ezért ennek az ajándéknak örülnék a legjobban. A gyermekeidről és a szép otthonotokról írt bejegyzések is a kedvenceim közé tartoznak. Szeretettel üdvözöllek: Erzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Erzsi!
      Mindig különösen jólesnek az elismerő szavak olyanoktól, akik kerttel rendelkeznek, és tudják, mivel jár ez...néha tényleg nem olyan könnyű, de ha a magunk példáján másoknak is inspirációt nyújthatunk, az bennünket is nagyon erősít!
      Örülök, hogy írtál, köszönöm. :)

      Törlés
  6. Kedves Modeszta!
    Mandula vágyában én is osztozom, én is nagyon szívesen látnám a kertetek alaprajzát. Olyan hihetetlen, hogy egy kis kertben, ilyen ötletesen lehet sok sok különböző használatú teret kialakítani, és mindezt ennyire igényesen. Ámulattal nézem mindig a kertetek részleteit, és érzem a vágyat, ha egyszer saját kertünk lesz, én is így szeretném. <3 Mivel kertnézőbe egyelőre nem tudnék eljutni, ezért a csodás szívecskéidből én is örülnék egynek. Köszönöm a játékot! Andi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor igyekeznem kell azzal a rajzzal, ígérem, előbb-utóbb kész lesz! :))
      Örülök, hogy látod a kertben megvalósulni az elképzelésünket, miszerint legyen benne minden, ami örömet okoz nekünk, de mégse legyen túlzsúfolt. Nem könnyű, mert mindig tele vagyok ötlettel, de igyekszem ehhez az irányhoz tartani magam.
      Szívből kívánok neked egy saját kertet, és az ezzel járó örömöket!

      Törlés
  7. Itt írok, itt kevesebben vannak. :)))
    Igazságtalan lenne, ha kertlátogatást kérnék, mert már voltam olyan nagyon szerencsés, hogy láthattam párszor. Az is igazságtalan lenne, ha a gyönyörű szívet kérném, mert azt meg elvileg tudok én is.
    Szóval én csak gratulálok a rengeteg követődhöz! De hát csodálkozunk? Pont egyik nap kipletykáltunk Kingával Téged. Ilyen nő nincs még egy a Földön! A színek, a szépség, az összhang.....! :)
    Ha választani kell, mi a három kedvenc témám a bejegyzéseid között /bár elég nehéz a választás/, akkor az otthonod képei belülről, a terítékeid és a kézimunkáid!
    Csak így tovább! Remélem, még sok évig követhetünk, mert a bejegyzéseid sok-sok kellemes percet/órát hoznak az életünkbe! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, de drága vagy, számomra nem lehetne semmi annál megtisztelőbb, mint hogy valaki ennyi év után sem unja, amit itt lát. :)
      Neked amúgy is tartozom majd szép, rendezett lakás fotókkal, mert a legnagyobb kupi közepén láttad, az átalakítás vége felé. Na, az erős volt. :))))

      Törlés
  8. Névtelen8/2/18 10:10

    Kedves Modeszta!Nem is tudom mit emeljek ki,mert úgy ahogy van,szeretem a blogot.Örülök,hogy megtaláltam!A kert és a kiegészítők,az,hogy kis helyen is lehet sok ötlet.A varrásokból is tudtam hasznosítani,a szép terítésről meg nem is beszélve.Jó látni a változásokat,kívül-belül,ahogy visszanézem az előző éveket.Kívánok Neked még hosszú éveket a bloghoz,hogy sokáig tudjuk olvasni és nézegetni a gyönyörű képeket!Fantasztikus vagy!Ötletekből nincs hiány Nálad!Ha sikerülne nyerni,a SZÍVECSKÉKET szeretném!Szeretettel:Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a kedvességed Judit, és jó olvasni, miket látsz hasznosnak a látottakból.
      Szívesen folytatom, nekem is öröm és kikapcsolódás mindez.

      Törlés
  9. Kedves Modeszta! Gratulálok ehhez a szép kerek számhoz! Csatlakoznék az előttem szólokhoz, hogy a blogod úgy ahogy van maga az inspirációk fellegvára! Nagyon szeretem a kis meghitt begyezéseidet egy-egy alkalomról, azt a szeretet amit sugall. És a kézimunkáidat is csodálom (meghallotta az angyal a kívánságomat és karácsonyra varrógépet kaptam!!!). Ja, és a kert<3! A KERTLÁTOGATÁSos kalapba szeretnék bekerülni, és onnan kikerülni! ;)))
    Ui. Gyógyulj meg!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hurrá varrógép' Aztán vedd elő gyakran, és alkoss sok szépséget!
      Köszönöm, hogy itt vagy, és örülök, ha találsz inspirációkat nálunk!
      Mindig örömmel látlak!

      Törlés
  10. Oh én nagyon szívesen meglátogatnálak, de sajnos messze vagytok...így csak gondolatban vagyok ott, no meg a csodás fotóidon keresztül :o) Így a szíveket választanám! Mint kézimunka kedvelő :o)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mint igazi-vérbeli kézimunka kedvelő! Tudtam én! :))

      Törlés
  11. Szívesen megnézném a kertedet élőben. Nem fér a fejembe, hogy fér el ennyi gyönyörűséges kis zug egy sorházi kertben. :) Jól jönne pár ötlet, mert épp költözés előtt állunk, és végre lesz kertünk.
    Nagyon szeretem ezt a kis világot, amit itt és otthon megteremtettél. Minden posztod olyan szép és értékes, gyönyörűségeket alkotsz, szép képeket komponálsz. Szívet melengető, biztonságos kis menedék ez a blog. Remélem még nagyon sokáig élvezhetjük!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömmel olvasok mindent, amit írsz és nagyon örülök neki! Ez volt a célom a bloggal, hogy ha csak egy-egy dologban is, de inspirálhassak másokat, akiknek hasonló az ízlése és az érdeklődési köre. Mert inspirálódni jó, ezt én is tapasztalom, és engem is erősít, ha szívesen nézelődsz nálunk.
      És a legjobb, hogy lesz kertetek, majd meglátod! :))

      Törlés
  12. Kedves Modeszta!
    Én szívesen olvasom a kertes, receptes, kézimunkás, lakásos, terítékes, ünnepes posztjaidat egyaránt. Gyönyörűek a fotók, és minden olyan szép, igényes, ami a kezed közül kikerül. A legnagyobb inspiráció számomra talán a szárítód volt, azóta már nekünk is van egy hasonló a kertünkben. Ősszel bővült a házunk, a legtöbb munkálat már kész, de az igazán otthonossá tevő dolgok még hiányoznak, kisebb polcok, képek, növények, kedvenc tárgyak, ill. a kert rendezgetésének is nekiállunk tavasszal, szóval jól jön minden további inspiráció. Meg alaprajz. :) És hogy melyik kalap is lenne jó? Talán a kertlátogatós, ha már épp alakítás előtt állunk, de éppen úgy örülnék a szívecskéknek, igazán tetszik ez a kedves kis minta is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, micsoda munkálatokon vagytok innen és túl! :))
      Sok sikert, kitartás és örömöt kívánok hozzá, ha pedig egy-egy kis ötlet erejéig én is segíthetek, az nagyon jó érzés! :))
      Jó munkát nektek tavaszra-nyárra, és jó teregetést. :))

      Törlés
  13. Kedves Modeszta! Eddig kb négyszer próbálkoztam, így remélem egyszerre nem tölti majd be a négy elveszett hozzászólást :))))) Szóval nekem olyan érzés a blogodat olvasni, mint olyan szívmelengető dolgokat végezni, melyekre átmenetileg nincsen időm, lehetőségem. Úgymint szépirodalom olvasás, múzeumba járás, utazás ... mikor a blogodon járok, mindig így töltődnek fel a lelkem szépség és finomság bugyrai :) Köszönöm neked, további sok sok követőt, és én egy ÖRÖMTELI SZIVECSKÉNEK örülnék :)))) Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó ezt olvasni, nagyon megtisztelő nekem egy bugyortöltögető szerep! :))
      Igazából persze nekem sincs mindenre időm, pedig még mennyi dolog jó lenne....de amennyi van igyekszem hasznosan tölteni, és ezek egy részét meg is mutatni.
      Ilyen olvasók mellett tényleg örömteli dolog ez a blogvezetés. <3

      Törlés
  14. Válaszok
    1. Mindegy milyen posztot osztasz, imádom, szeretem, minden egyes bejegyzéswd isnpirál! :)

      Törlés
    2. Igazán köszönöm. :))) Igyekszem, hogy továbbra se okozzak csalódást. :))

      Törlés