2018. január 22., hétfő

Jégkék január / Ice-blue January



Igen, ismét a kedvenc januári kékek.
Az előkertet az ünnepek után sem hagyom csupaszon, messze még a március, mikor majd megérkeznek végre a friss virágok.
Tulajdonképpen alig dolgoztam valamit a dekorációval, szinte teljesen meghagytam a karácsonyi díszítést, csak az összes pirosat lecseréltem  kék és szürkés színekre, tárgyakra. 
Az én szemem simán elbírja a kissé szokatlan dekorációkat is, a természetes dolgok mellett a varrott, vagy jelen esetben kékre festett faragott díszeket. 
Kicserélődtek a gyertyák, lámpások szalagok is. A már ott lévő fehér betoncsillagok mellé kikerültek a fa, fém és fonott csillagok is. Januárban kerül a helyére a piros helyett a kék és a fehér korcsolya, és a kedvenceimet is újra elővehetem: az óriás fa hópihéket. 
Tulajdonképpen nagyjából ugyanazokat variálom, pici változtatással minden évben, de bízom benne, hogy talán nektek sem unalmas.
 Sokkal üdébb, barátságosabb, otthonosabb a lelkemnek így jönni menni a bejárat körül, és ebben az érzésben a családom is osztozik. És ez jó. :)

















  



2 megjegyzés:

  1. Névtelen28/1/18 16:49

    Kedves Modeszta! Nem baj a kék szín ismét,nagyon hangulatos,és jó ez a dekoráció.Szerintem nem lehet megunni.Tetszik a gumicsizma.Még nekem is a konyhában a kék-fehér szín van(függöny-terítő),majd március körül jön a virágos változat.A héten voltam egy gyertyásnál,(évek óta nála vásárolok),kék gyertyáért,és jól jártam,mivel senkinek nem kellett(nem volt szép sima),de alig látszik,kaptam párat ajándékba.Szeretem este a gyertyafényt.A lámpások is örök kedvencek,ahogy látom mindig Nálatok is.Van,hogy ha látok egy szép újat,haza kell,hogy jöjjön velem.Szép hetet kívánok!Szeretettel:Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Judit, ezzel én is így vagyok, kellenek a hangulatfények, főleg az őszi-téli napokon. Egy-egy szép lámpással én is meglepem magunkat minden évben. Kint is, bent is szeretem. :))

      Törlés