2017. december 4., hétfő

Lizi koszorúja / Wreath of Liz



Ahogy az minden évben lenni szokott, a december sűrű tennivalók sorozatát hozta, tele a naptár, sorban pipálom a listáról a tennivalókat. A magamfajta listalányok tudják, miről beszélek. :))
Sulis-ovis jótékonysági vásárokra készülök, szülinapoztunk, közben még dolgozom is, díszítek, hímezek, jövök-megyek, befejező fázisban a lakás átalakítása, tervezek, hozok-viszek, sütök-főzök, örömködök, majd mélyen alszom. :)
 (No, ezért nem szeretek már ilyenkor a bevásárlással foglalkozni és ajándékok után rohangálni, hogy jusson idő a jó részekre bőven.)
Mióta Albert iskolás lett, ezt az időszakot  a közös adventi koszorúkészítés nyitja, amikor összegyűlnek a szülők és a gyerekek a testvérekkel az osztályteremben és egy jó hangulatú eszegetős- beszélgetős délutánon készítgetjük a saját asztaldíszünket. 
Idén nálunk otthon már megvolt a nagy koszorú, ezért úgy döntöttünk, hogy az osztálybulin Alíz saját kis díszét rakjuk össze. Albit hagytuk kicsit, hadd támogassa a munkát, ahogy a többi kis haver is, zenehallgatással és ugrabugrálással. :)
Az egyszerű kis négy gyertyatartós drótkosárba Lizi tujaágakat vagdosott. Ezzel könnyebb neki dolgozni, mert nem szúr és nem lesz gyantás a keze, ami  azért fontos, mert a munka mellett a másik fő elfoglaltság ilyenkor a nyammogás a közös asztalról. :)
A szalagokat, gyöngysort és az angyalkát ő válogatta, nagyon szépen fog illeni a szobája színeihez, dekorációjához és kicsi karácsonyfájához.








4 megjegyzés:

  1. Modeszta,üzenem Lizinek,hogy ügyesen elkészítette szép lett.Továbbra is csak szorgoskodjon,biztos szép lesz a szobája.Üdv:Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen, feltétlenül átadom! :))

      Törlés