2016. június 26., vasárnap

Kertnézőben



Csupa kellemes emlékem maradt a tegnapi napról, bízom benne, hogy a hozzánk ellátogató kertbarátok is mind találtak hasznos látnivalót nálunk. Délelőtt és délután is érkezett egy-egy csoport, tele kellemes és szellemes, szimpatikus, érdeklődő vendégekkel, akiket valóban öröm volt megismerni. Igyekeztünk a férjemmel minden felmerülő kérdésre válaszolni és szívesen hallgattuk a véleményeket. A nagy meleg ellenére mindenki lelkesen kitartott és csupa pozitív visszajelzést kaptunk távozáskor. 
Továbbra is nagyon jó kezdeményezésnek tartom a Kertnézőben angolszász mintára szerveződő programját, hogy olyan kertek nyissák meg kapuikat a nagy közönség előtt, amikről a szervező szakértők úgy gondolják, valamely témában jó példával szolgálhatnak, ötleteket adhatnak másoknak. 
Boldog és büszke vagyok, hogy a csapattól mi is megkaptuk a bizalmat.


Hajnali fények. Korán keltem és a hűvösben jólesett a felkelő nap fényében egyedül készülődni.



Mindenhol megterítettem, a Kék pihenőben is a stégen, ami a gondosan tervezett beültetésnek köszönhetően fekvése ellenére ma már egész nap árnyékban van.


Egy kis terítéssel, némi harapnivalóval és hűsítővel készültem a teraszon.



A kerti konyhában történt egy kis átalakítás, ami jövő héten még folytatódik. :)












Egy kis segítség az érkezőknek a kert bejáratánál.


Papival váltásban fogadtuk az előkertben a látogatókat. Itt elöl a dekoráció a szokásos, sok éve így van már, a növényeket szoktam kissé változtatni minden évben, ügyelve arra, milyen virágok érzik jól magukat ebben a fekvésben.




Íme a betegecske buxusaink. A tapasztalatcserék folyamán kiderült, hogy vendégeink nagy részét sújtja a buxusmoly garázdálkodása. Kivéve azokat, akik már kivágták a bokraikat és újrakezdték máshogy...Hát, nem mondom, hogy nem tartok a dologtól. Most úgy gondolom, mi küzdeni fogunk a végsőkig, még, ha fél Európát tönkre is teszik ezek az undok jószágok.






Az épített elemek és saját tervezésű megvalósítások mellett Papa a legtöbb kérdést a vízgyűjtéssel kapcsolatban kapta. Itt is épp arról van szó, mi hogyan gyűjtjük a háztetőről az esővizet. Mivel erről már egyéb alkalmakkor is sok kérdést kaptunk, hozok róla egy kis írást egy következő posztban.


"Hűsölés". 
Nagyon meleg volt szombaton.


A legtöbb vendég az uborkás limonádém receptjét kérte, a következő bejegyzésben már hozom is!


Az épített elemek közül talán az újonnan elkészült kerti zuhanyzónk aratta a legnagyobb sikert. 
Mutatom majd ezt is egy önálló posztban, részletesebben.



És ami ugyan elég nagy, de sikerült úgy beilleszteni a jobb hátsó sarokba a gyerekek kertjébe, hogy alig látszik valahonnan. Tehát nem "rontja" a kert összképét. A játszóterünk a toronnyal. :)


A kertben több helyre kihelyezett vízgyűjtő hordókból itt is bujkál egy a sarokban.


A konyhakert most. 
Részletesebben később. :)





Szép és hasznos nap volt, jó érzés, hogy részesei lehettünk!


21 megjegyzés:

  1. Káprázatos!!!!! Gratulálok! Ilyen tökéletes gyönyörűséghez már nincsen erőm.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha bizony elég a kert karbantartása is. Na jó...még van egy-két ötletem. :))
      Köszönjük Mamka, örülök, hogy tetszik!

      Törlés
  2. Óóóóó ez sokkal nagyobb mint ahogy én gondoltam. Köszönöm a sétát!!!Fantasztikus amit itt létrehoztatok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 200 négyszögöl. Egy gyakori kertméret, viszont sorházkert viszonylatában kicsit nagyobbnak számít az átlagosnál. De így is korlátozott lehetőségekkel. Úgyhogy azzal kell gazdálkodni, ami van. Szeretjük. :)

      Törlés
  3. Hű, minden gyönyörű, mintha még nem láttam volna! A napozóágyak alatti kis tér új? A kék-fehér lábaspiramis, a petúniaomlás a mosdóállványból!! Mesés mesés, mesés!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tavasszal újraszíneztük a házat és Peti kirakta ezt a "külső teraszt" a fűbe. Hétköznapokon a napozóágyaké, nagy bulik idején plusz asztalé, székeké, nyár közepén a medence kerül ide. :)

      Törlés
  4. Hű, Modeszta! Kicsit szóhoz sem jutok. Ez valami csodálatos! A terasztól el vagyok ájulva. Most látni valóban, hogy új színe van a háznak és az átrendezés is nagyon jó lett. Pont én is azt néztem, hogy a napozóágyak alatti tér új-e? Vagy azon volt tavaly a medence?
    Egy bejegyzés, amit még meg fogok nézni párszor. Azt elhiszem, hogy a látogatóid meg voltak elégedve. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Peti keze alatt jött létre ez a kis külső terasz. Medence alá is való többek között! :))
      Én is azt hiszem, jót tett egy kis újítás, nagyon örülök, hogy Neked is tetszik! <3

      Törlés
  5. Gratulálok a sikeres programhoz! :) Gyönyörű a kert idén is és mindig fedezek fel inspiráló 5leteket a fotókon is. Nagyon jó lett a zuhanyzó is! A kerti játszótérért pedig még mindig oda és vissza vagyok, annyira nagyszerűen simul a kertbe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kerti zuhanyt majd hozom még részleteiben! Örülök, ha találsz újdonságokat, magunk miatt is jólesik kicsit megújulni minden évben. Köszönöm Kriszti a biztatást és a kedves szavaidat! :)

      Törlés
  6. Én csak ámulok és bámulok. És persze szorgalmasan jegyzetelek. Egyszerűen csodás, de ezt már annyiszor leírtam! ♥
    Igazi kis mesebirodalom, amit látrehoztatok, gratulálok! ♥
    (Borinak a játszótér és a talicska tetszik legjobban, ezt muszáj volt leírnom, mert itt ál mellettem, és ellenőriz.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bori, homokozó is van a játszótér alatt. :)
      Köszönöm Bettus, ezt is és minden biztatást!<3

      Törlés
  7. De örülök, hogy jól sikerült a vendéglátás! Bár én előre tudtam, hogy így lesz :o)))
    Annyi mindent sikerült kialakítani a kertetekben, hogy én csak ámulok-bámulok! Csodaszép!!!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most látom csak, hogy Csipkrerózsa is ezt írta... :o))) Ha már ketten mondjuk, akkor csak igaz lehet! :o)

      Törlés
  8. Egy igazi mesekert! Csak nézem, nézem a szépséges képeket, és örülök, hogy inspirálódhatok Nálad! Várom a további leírásokat!
    Szép nyarat, kellemes időt a buxusaitoknak pedig gyógyulást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Éva, nagy öröm, ha másokat is inspirál egy picit az ember, jólesik minden látogatásod! Hozok majd ezt-azt, ahogy a nyár alakul. :)

      Törlés
  9. Csatlakozom az előttem szólókhoz, nagyon szép, és bájos a kertetek! A pihenőhelyek is nagyon tetszenek benne! A játszótér is saját gyártmány vagy készen vettétek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eredetileg is több pihenőhelyet szerettem volna, és nem is bántam meg, jó egy kicsit más szemszögből látni a dolgokat, vagy éppen költözködni az árnyék után. :)
      A játszóteret egy szomszédtól vettük használtan és áthúztuk az utcán hozzánk. :)))

      Törlés
  10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  11. Kedves Modeszta! Már régóta követem a blogodat és nagy öröm volt, hogy most élőben is megcsodálhattuk a kertedet! Nagyon jól éreztük magunkat, igazán kedves házigazda vagy és hát a kert a valóságban is gyönyörű, ehhez nincs is mit hozzátenni! Szerényen mondtad, hogy nem magamutogatásnak, hanem inspirációnak szánod a blogot. Mi bizony azt éreztük, hogy rengeteg ötlettel, lelkesedéssel felszerelkezve tértünk haza. Már régebben is már loptam tőled ötletet, pl ezt: http://ladyandmirror.blogspot.hu/2015/02/telbucsuztato-egy-kis-vidam-teaskanna.html Mit is kívánhatnék; csak így tovább, ezzel nemcsak a családod napjait, hanem a blogolvasókét is szebbé varázsolod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Györgyi! Nem is tudom, mit mondjak, tényleg nagyon örülök, ha hasznosnak gondolod a látogatást! Külön hálás vagyok a figyelmetekért és kitartásotokért, mert nálatok, a második csoportban már tényleg nagyon meleg volt! :)A blogoddal már találkoztam, kitartást, sok örömöt kívánok hozzá. Jó érzés, ha picikét én gondolataim és részei a te gondolataidnak és viszont, bármikor szívesen látlak / látogatlak!
      Örülök, hogy írtál, szép nyarat nektek! :)

      Törlés