2016. március 28., hétfő

Húsvéti táskák / Easter Bags



Ahogy minden évben, most is minden menetrend szerint ment. Délelőtt kiakasztottuk egy bokorra a két szép szál sárgarépát, amit kiválasztottak a gyerekek és vártunk. Öt percenként nézték az étkező nagy ablakából, ott lóg-e még... Mert, ha eltűnik, akkor az azt jelenti, hogy itt járt a nyuszi, meghozta az ajándékokat a kertbe és magával vitte a répánkat uzsonnára. :) Közben én főztem és csak egyszer vittem ki a komposztot, (vagy valamit) aztán főztem tovább. :)) Így esett, hogy az egyik répalesésnél egyszer csak hűlt helye volt az uzsonnának, és Papival ismét beleadtunk mindet, hogy levezényeljük a nagy rohanást, és mindenkire a saját sapkája, cipője kerüljön, senki ne essen hasra, és még elébük is kerüljön valaki a felnőttek közül, mert fénykép az kell. Ünnepkor olyan is, amin nem háttal van a gyerek. :)) 
A tojás és csokigyűjtögetéshez ezeket a táskákat készítettem az idén. A vastag gyapjúfilc anyagnak jó a tartása, a fülek rövidek, hogy Alíz ne a földön húzza a magáét. A méretük egyforma, pont meg is teltek az elrejtett apróságokkal. Az új nyuszink, aki egy almafaágon üldögélve izgulta  végig a műveletet Andy kuckója munkája.







15 megjegyzés:

  1. ♥ Nem fogadnál örökbe?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D :D Pszt, végre egyedül vagyok. Kettő alszik, egy legozik. Én meg répát eszek. :))))

      Törlés
  2. Ezek a nyuszigyűjtős táskák... meseszépek. A szomszédunkban ahol 3 unoka szedegette tegnap a nyuszi ajándékjait, éppen elnézegettem hogy CBA-s zacskóba gyűjtögettek a gyerekek. Ha hiszed ha nem Te jutottál eszembe hogy ez Nálatok biztos nem így van. És lám igazam lett. Nagyon szép minden. Gratula.

    VálaszTörlés
  3. Ezek a nyuszigyűjtős táskák... meseszépek. A szomszédunkban ahol 3 unoka szedegette tegnap a nyuszi ajándékjait, éppen elnézegettem hogy CBA-s zacskóba gyűjtögettek a gyerekek. Ha hiszed ha nem Te jutottál eszembe hogy ez Nálatok biztos nem így van. És lám igazam lett. Nagyon szép minden. Gratula.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágaságok...:)))a gyűjtögetés öröme biztos olyan nagy volt, hogy nem is törődtek azzal, ha nylon zacskóba szedegetnek. Azért én hiszek benne, hogy ezek az apró finomságok beépülnek a gyerekek lelkébe. Megtisztelő, hogy feltételezted rólam a varrott táskát. :))

      Törlés
  4. Szuperek lettek a tojásgyűjtó táskák, és olvasva a leírásodat szinte láttam a történéseket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És azt a spurit is látod, amikor visszalopom a répát? :D

      Törlés
  5. A teritett asztal maga az ude tavasz (tegnap),
    a taskak kedvesek - es megmaradnak emleknek, mint a fotok. :)
    Aranyos, ahogy leirtad a nyuszi-varast. Most nekunk volt jo olvasni,
    kesobb pedig a gyerekeknek lesz az, ha kinyomtatod a blog lapjait.
    Kert hianyaban a kislanyunknak is sokszor jott zold erdobe, parkba a nyuszi,
    de otthon is emlekezetesse tettuk neki mi is az unnepet anno.

    szolo torteneteket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon hálás vagyok, hogy van kertünk, és ilyen ünnepeink lehetnek. És úgy van, ahogy mondod, a körítésből egyszer szép emlékek lesznek.
      Teríteni pedig szeretek és értékeli is a családom, szóval jó móka. :)

      Törlés
  6. De jó ötlet ez a répás várakozás! :)
    Azt hittem, mégis rávetted Magad a nyuszi varrásra. :)
    A táskák nagyon klasszak lettek. Örök emlék marad nekik. Jaj, olyan jó látni-olvasni, hogy mennyi mindent megteszel a gyermekeidért és a harmonikus családi életért! :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos fogok még valamikor ilyen nyuszit varrni, de vannak dolgok, amikre egyszerűen nem tudom rávenni magam. Pedig szeretném. :))
      Igen, ez a répa dolog nagyon bejött nálunk. Talán ez volt a legszebb húsvétunk abból a szempontból, hogy Alíz már érti, mi történik, és a kicsi MÁR elhiszi, a nagy meg MÉG elhiszi. :)))

      Törlés
  7. Csodaszépek ezek a kistáskák ! A terítéknél az evőeszköztartók nem kevésbé :-) Csodálom a türelmedet és lelkesedésedet amit beleadsz egy-egy ünnepbe <3 ...hétvégébe, vendégvárásba...de sokszor egy hétköznapba is :-)
    Köszönöm hogy egy kicsit én is ott lehettem....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm Andi! Azt különösen, hogy ilyen erős, stabil nyuszit varrtál, mert Alíz igencsak szereti. :D Kicsit darabos a kislány, de a nyuszi boldog egyelőre. :DD

      Törlés
  8. Nagyon aranyosak lettek a kis táskák!
    A répa pedig csuda jó ötlet! :o) Micsoda izgalom lehetett! :o)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Timi! <3 Amikor épp nem gyűjtögetnek benne, felakasztjuk dísznek valahová.
      Izgalom? Nekem mondod? :)))))

      Törlés