2016. január 23., szombat

Mandarinlekvár / Marmelade



Pénteken csendes, pihengetős napunk volt, mostanában úgyis felváltva őrizgetem itthon a kis betegeket.
A tűz már reggeltől ropogott a kandallóban, napközben igyekeztem finomságokkal itatni Albertet, hogy gyógyuljon. Már túl voltunk az üveggolyó partikon, kész volt az írás lecke, olvastunk, összebújtunk egy kicsit mozizni, megfőztük a levest hétvégére. Kint mínusz 5 fok, ki sem dugtuk az orrunkat.
 Délután nagyon-nagyon kívántam valami üde, színes apróságot készíteni magunk köré a kinti szürkeség ellen. Körülnéztem itthon és találtam egy kis láda mandarint. :) Narancslekvárt szoktam készíteni, de mandarinból még nem próbáltam.  Egyszerű és gyors megoldást választottam, 3:1 Dzsemfixszel főztem, kevés narancshéjjal és citromlével megbolondítva. Nagyon finom,  bár nem lett belőle sok, így legalább adta magát a felirat is a három üvegre. :) 
A mandarinos ládát sem hagytuk veszni, kifestettük, a lekvárcímkéket is, ezt is Alíz segített díszíteni. Valami kis tároló, vagy mondjuk vetőmagtartó ládika lesz belőle.
 Egy falatnyi tavasz a télben. :)









11 megjegyzés:

  1. De szépek lettek! ♥ Mi minden évben főzünk mandarinlekvárt is, ilyenkor januárban, mert ilyenkor van szezonja a spanyol clementin-nek, és abból a legfinomabb. (A ládák nálunk is folyamatos használatban vannak: babakonyha-fiókok, hobbipolcon tárolók, ilyesmik.)

    VálaszTörlés
  2. No, ez most vicces. Lettem aludni a gyerekeket, bementem a spájzba, kivettem a ma vásárolt ládányi mandarinból pár szemet, ideülök, pucolom, eszem és szembe jön velem ez a bejegyzés. :)
    Persze a láda miatt vásárolom ezt a nagy kiszerelést. :)
    Lehet egy kérdésem? Ami a láda oldalán van vastag ragasztó /gondolom a Tieden is volt/ azt hogy feszegeted le?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sniccerrel. :)
      Utáltam, de legyőztem. :) A végén még kicsit meg is csiszoltam.

      Törlés
    2. Az eddigi ládáknál a módszerem: éles kést a ragasztó széléhez tettem és húsklopfolóval ütögettem /a kést/. Életveszélyes. :))) Akkor Neked sincs tutibb technikád. :)

      Törlés
    3. Nincs. :D Csak a piszkálás csendesebb. Elnyomja a káromkodás. :D

      Törlés
  3. Engem már csak az érdekelne hogy csináljátok a mandarinlekvárt, mert láss csodát nálunk is itthon van egy ládával ...Sanyi szerint a láda miatt vettem..de majd most mondhatm neki hogy neeeem igazából lekvárt főzök :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A facén már megosztottam a tudást hozzászólásban, megnézed?
      Az enyém a Lidl-ből van. Sosem járok, mert a környékünkön nincs, de munka után, Óbudán bementem, hogy megjutalmazzam magam. :) És már ott, helyben tudtam, hogy jóban leszünk a ládával. :) Így mulat egy két gyermekes, dolgozó anyuka. :DD

      Törlés
  4. Üdítő, szívmelengető színfolt ez a bejegyzésed!
    Kívánok mielőbbi teljes gyógyulást a gyerkőcöknek! Bár úgy látom, a kreativitásukat nem csökkenti a betegség :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Hát, igen, kíváncsiak, kreatívok. 98 %-ban nagy öröm, és csak 2 %-ban őrjítő. :DDD

      Törlés
  5. Nagyon tetszik az üvegek ruhája! :o)))
    Biztos fincsi lehet a lekvár!!!

    VálaszTörlés