2015. október 9., péntek

A kötött tarisznya / Knitted bag



Nagyon kellett igyekeznem...egy őszi/téli tarisznyát fejeztem ma be. Megtetszett ez a fonal, hálás dolog vele dolgozni, jó vastag tű kell hozzá. :) Van benne némi gyapjútartalom, vastag, puha, meleg, és a báját ezek a kis virágok adják, vagy inkább pillangók, amik a kötés során hol itt, hol ott bukkannak elő, majd az ember maga igazgatja be őket a munka színére a befejezés előtt. 
Az ötletelés az Emma kézimunkabolttal közösen történt, itt szereztem be a fonalat, és ez az egyszerű, de nagy táska lett az eredmény, amibe akár egy laptop is belefér, vagy sok más.


Szeretem ezeket a színeket ilyenkor. Az ősz beálltával nem szoktam mindig a barnás árnyalatokra szorítkozni, a puha szürke mellé az élénkebb, eltérő színeket is szívesen hordom, használom. Hiszen itt vannak mind a kertben is körülöttünk és az én szememnek jólesik a hideg napokon a sok rózsaszín, lilás, bordó, és zöld árnyalat.

  

  

A bélés egy elegánsabb gyapjú nadrágból készült, amit már nem hordok, de nagyon kellemes anyag, így félretettem, hátha felhasználom még. A nagy kézműves kerámia gombot tavaly vettem a káptalantóti piacon. Most megtalálta ő is a helyét.


A nagy sietség oka pedig, hogy a bolt holnaptól részt vesz a Camponában az egy hetes Kötés-horgolás Kiállításon.



A tatyó is utazik, ott lesz majd megtekinthető. Saját részre készítettem, a buli után visszakapom. :) Örülök, ha sikerül kedvet ébreszteni a kézimunkázó érdeklődőkben ahhoz, hogy ne csak a hagyományos megoldásokban gondolkodjunk. Elkészíthetünk magunk is egyszerű, mégis egyedi, hasznos kiegészítőket a téli öltözetünkhöz.

14 megjegyzés:

  1. De jó tarisznya, már a látványa is átmelegít!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? :) Olyan jó ez a fonal! Jöhet a tél.:)

      Törlés
  2. Most olvasok egy könyvet, Kate Jacobs: Péntek esti kötőklub. Olvasom, meg itt is látok szép kötéseket Nálad és nagyon-nagyon elkapott az érzés, hogy meg kell tanulnom kötni. :)
    Ez a tarisznya csodálatosan szép! Azt hiszem, én úgy vagyok a kötés szerelmese, hogy nem is tudok kötni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na látod, én pl. ugyanígy vagyok a rendrakás szerelmese! :D

      Törlés
  3. M ez nagyon Édes. Komolyan először azt hittem hogy kis rózsákat korgoltál vagy hímeztél rá és akkor esett le, hogy a fonal ilyen. Gáz vagyok mi? A tweed bélés! Wow ilyenkor mindig előveszem a gyapjú anyagokat! Nagyon nagy kedvencek nálam is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, annyi időm azért nincs, ezt is az utolsó pillanatban fejeztem be.
      Majd figyelj, mert nagyon szép angol gyapjú zakókat turiztam, nemsokára mutatom, mit készítek belőlük. :)

      Törlés
  4. Ó,de szép színek!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  5. Tessék, most muszáj lesz ilyen fonalat (is) beszereznem! :-) Annyira kedevs, melegséges ez a tarisznya! És milyen kár, hogy a Campona nem Terecsenyben van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Á, nekem is ugyanolyan messze van, hidd el. :)
      Az elmúlt hetekben alig voltam valahol...na jó, dolgozni, oda-vissza. :)

      Törlés
  6. Nagyon-nagyon jóóóóó lett!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Már kezd hiányozni...várom, hogy visszakapjam. :)

      Törlés
  7. Bécsi Ági11/10/15 22:04

    Kedves Modeszta!
    Érdeklődnék mennyi fonal kellett a tarisznyához?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ági!
      Úgy 28 dkg, szorosan kötve.
      Ha szeretnéd, megmérem a tűt, mert most nem tudom pontosan, mekkora, és ha visszajön a tatyó, írom a szem és sorszámot is, illetve a méretet centiben. Eléggé eszi a fonalat egyébként. :)

      Törlés