2015. május 25., hétfő

Családi találkozó / Family Gathering



Ígértem már nektek, hogy egyszer megmutatom a teljes rózsaszín készletemet. Most itt volt a nagy alkalom, mert a pünkösdi hétvégén nagy vendégség volt nálunk, összejött a család apraja-nagyja az ország különböző sarkaiból. Csak a rózsaszín készlettel tudok ilyen sok embernek teríteni, mert ez áll a legtöbb darabból. Innen-onnan, internetről, bolhapiacról szedegettem össze őket, ezért vannak köztük árnyalatnyi különbségek, de szeretem kombinálni őket, szerintem jól mutatnak együtt. Van köztük Villeroy & Boch pocelán is, de zömében angol darabok.


Az első napon esett az eső, bent terítettem, két nagy asztalon, ezért a fotók színe kicsit szomorkásabb lett, de a hangulat szuper volt, a nép éhes volt, úgyhogy minden rendben ment. :))



A kedvenceim, só- és borsszóró a Towerrel. 
A háttérben pedig Erős Pista Angliában. :)))


Ennyi emberre én is ritkán főzök, de sikerült jól eltalálni a menüt, elég lett, finom lett, az óvodások és a nyugdíjasok is választhattak kedvük szerint, a két napon akár mást-mást is. Mert volt:

Brokkolikrémleves szerecsendióval és füstölt sajttal
Paradicsomleves ropogós gyönggyel

Vörösboros marhapörkölt burgonyatáskával
Halpaprikás baconkockás túrós tésztával 
Sajtos-spárgás csirkemell rizzsel
Német kolbász, baconos virsli, fűszeres krumpli tepsiben

Kovászos uborka

Házi mazsolás kalács reggelire
Házi zabkeksz
Csokis muffin
Epres diós süti (liszt és cukormentes)







A második napra már a kert is felszáradt annyira, hogy kitelepedtünk a jó levegőre. Jó egy ilyen nagy családi (vagy akár baráti) összejövetel, érdemes belevágni olykor. Jó emlék a felnőtteknek, nagy élmény a gyerekeknek, hogy találkozhatnak.
Ha esetleg sikerül egy kis bátorítást és inspirációt nyújtani, szívesen tudósítok majd a következő nagy vendégségünkről is. De most hátradőlök egy kicsit és ölbe veszem a  maradékot:)


8 megjegyzés:

  1. Ó, de csodálatosan gyönyörű! Nekem is szép kis gyűjteményem van már angol porcelánból, de ennek a mennyiségnek a közelében sem járok. Még! :)
    A leveses tálad a legszebb! Remélem, még sok családi-baráti összejövetel lesz Nálatok, mert a terítésedet mindig szívesen nézem.
    Tényleg! Lesz idén is levendula-ünnep? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ..és végül úgy alakult, hogy nem is került ki minden rózsaszín az asztalra. A tálalón is maradt még.
      Meg a 3. asztalon a gyerekeknek nem ilyen volt. :) A nagy leveses is Villeroy. Örülök, ha nem unjátok még a terítést...én elszüttyögnék vele bármennyit. :)
      Levendula?? Huhh....még csak most tettem fel a lábam ez után! :)))))

      Törlés
  2. Csodás!!!!!
    Hány napig főztél ,sütöttél??????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Másfél. :))
      Csütörtök délelőtt még dolgoztam. Péntek estére kész volt.

      Törlés
  3. Csodás fotókat készítettél (ismét)! :)
    Minden tiszteletem a Tiéd! Fantasztikus menüt főztél! Nálatok is van lisztérzékeny?
    Pihend ki magad! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs lisztérzékeny, csak egy háziasszony, aki rájött, hogy nem kell mindig annyit falni és elkezdett odafigyelni az étkezésre. :)))

      Törlés